NB III: kiállították, majd 29 évesen befejezte az exfradista

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.11.11. 11:27
null
Jovánczai Zoltán akcióban – jelen állás szerint az utolsó meccsén (Fotó: bsc1924.com)
A labdarúgó NB III Nyugati csoportjának 12. fordulójában lejátszott BKV Előre–Budaörsi SC mérkőzésen 18 percnyi játék után kiállították a vendégek 29 esztendős támadóját, Jovánczai Zoltánt. A csatár ezután úgy döntött, hogy abbahagyja a futballt – számolt be róla a fociakobon.cafeblog.hu.

 

A támadó Kaposváron nevelkedett és hamar meghatározó labdarúgója lett az akkor még NB I-es Rákóczinak. Később futballozott az élvonalban a Ferencvárosban, a Vasasban, ismét Kaposváron, a Lombard Pápában, illetve az akkor egyaránt NB II-es REAC-nál és Szegedben.

Jovánczai Zoltán 2013 nyarán igazolt az NB III-as Budaörshöz, ahol az előző szezonban 21 bajnoki találkozón 13 gólt szerzett.

Az idei bajnokság első négy mérkőzését az előző idényből áthozott eltiltása miatt kihagyta, de utána hat bajnokin játszott és két gólt szerzett. A 12. fordulóban a BKV Előre ellen az 57. percben csereként lépett pályára, de 18 perccel később kiállították. Ezután váratlanul úgy döntött, hogy hátat fordít a labdarúgásnak.

A Nemzeti Sport Online kérdésére a Nyugati csoport első helyén álló klubnál megerősítették a támadó visszavonulását.

Az NSO úgy tudja, hogy az utóbbi másfél idényben háromszor is kiállított csatárnak elege lett a magyar futballból, a negatívnak érzékelt közegben elveszítette a motivációját, és alsóbb szinten sem kívánja folytatni a versenyszerű labdarúgást.

Jovánczai Zoltán a szerkesztőségünkhöz eljuttatott e-mailben a következő nyilatkozatot tette:

„A labdarúgásnak soha nem fogok hátat fordítani, az életem része, és nem tudom elképzelni, hogy későbbiekben valamilyen formában ne foglalkozzak közvetlenül a labdarúgással. Játékosként úgy éreztem, nem tudok száz százalékban a csapatom hasznára lenni. Ami a negatív közegre vonatkozik, megtapasztaltam azt is, de a budaörsi klubra ez semmiképpen sem vonatkozik. Egyszerűen felmérve mostani helyzetemet, a civil életemre szeretnék több energiát fordítani.”

Legfrissebb hírek

Tshabalala sem feledkezett meg Ochoáról

Foci vb 2026
3 órája

NB III: az élvonalból igazolt a Haladás, befejezte pályafutását a rutinos pécsi kapus

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 23:56

A 2024-es Európa-bajnok műkorcsolyázó, Loena Hendrickx visszavonult

Téli sportok
2026.06.24. 23:55

Bajban a Dunaújváros FC, jelen állás szerint nem tud elindulni az NB III-ban

Labdarúgó NB II
2026.06.24. 16:34

Nagy a bizonytalanság az NB II-ből kieső Békéscsabánál, egy kezdőcsapatnyi játékos távozhat

Labdarúgó NB II
2026.06.24. 13:45

Horváth Ferenc szerződését meghosszabbította az NB III-as Tatabánya

Labdarúgó NB II
2026.06.22. 23:46

NB III: Vitelki Zoltán vette át Kondás Elemér helyét Tiszaújvárosban

Labdarúgó NB II
2026.06.19. 07:58

Női röplabda Extraliga: felhagy az élsporttal Szerencsés-Miklai Zsanett

Röplabda
2026.06.16. 16:33
Ezek is érdekelhetik