NB II: az Újpesttől vett kölcsön középpályást a Sopron

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.03.13. 18:05
A labdarúgó NB II-ben szereplő Sopronnál folytatja pályafutását Holdampf Gergő, az Újpest középpályása. 

A 20 éves játékos tavaszi szezon végéig, kölcsönben szerepelhet a vasutas csapatnál – adta hírül az svse.hu.svse.hu.

Holdampf korábban szerepelt Zalaegerszegen, a német Chemnitzben, majd tavaly nyáron ismét az Újpest FC-be igazolt, ősszel Magyar Kupa és Ligakupa meccseken kapott lehetőséget. Holdampf szerepelt az U20-as korosztályos válogatottban, jelenleg az U21-es válogatott tagja.

„Mindenképpen több játéklehetőséget szerettem volna annál, amennyit az ősz folyamán kaptam, így kértem klubomat, az Újpest FC-t, hogy tegyék lehetővé, hogy kölcsönben futballozhassak a szezon végéig. Az SVSE jelezte, hogy szükség van a játékomra, így boldogan jöttem haza Sopronba, remélem, játékommal meghálálom a bizalmat" – mondta az átigazolása kapcsán a játékos.

Az SVSE-hez kapcsolódó további hír, hogy a klub kettős ügyvezetéssel működik a jövőben: az eddigi ügyvezető igazgató, Pöltz Róbert mellett szintén ügyvezetői tisztségben folytatja munkáját Jókuti Miklós, aki a társaság képviselője lesz az MLSZ felé.

A változtatásra azért volt szükség, mert az MLSZ szabályzata előírja, hogy a klubokat üzemeltető gazdasági társaságoknál aláírási joggal kell rendelkeznie legalább egy személynek, aki a labdarúgó-szövetség által meghatározott végzettséggel rendelkezik. Jókuti Miklós eddig is a Soproni Vasutas Kft. alkalmazásában állt gazdasági vezetőként, mostantól pedig ügyvezetői tisztséget is ellát.

Legfrissebb hírek

Könyves Norbert: Még nem hagyom abba!

Labdarúgó NB II
2 órája

NB II: új játékos Ajkán és a BVSC-nél, egy távozó Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
2 órája

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44

Szerbiából igazolt jobbhátvédet az NB II-es Szeged

Labdarúgó NB II
2026.06.27. 00:38

Az NB II-es FC Ajka kapust és védőt szerződtetett

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 17:51

Kölcsönadta fiatal támadóját a Vasas az NB II-es Mezőkövesdnek

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 16:51

NB III: az élvonalból igazolt a Haladás, befejezte pályafutását a rutinos pécsi kapus

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 23:56

NB II: soroksári távozók, BVSC-érkező; nem feleltek meg a diósgyőri próbajátékosok

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 22:23
Ezek is érdekelhetik