NB II: a Siófok pénteken adja be nevezését, edző még nincs

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.07.01. 17:28
Megérkezett a Magyar Labdarúgó-szövetség felkérése a Siófokhoz, amely a szándéknyilatkozat kitöltése után pénteken beadja nevezését a labdarúgó NB II 2015–16-os kiírására, így továbbra is lesz másodosztályú csapat Somogy megyében – számolt be róla a sonline.hu.

„Megérkezett a szövetség felkérése, amire számítottunk és már nagyon vártunk – mondta Bíró Gábor, a BFC Siófok ügyvezetője a sonline.hu-n. – Első körben egy szándéknyilatkozatban jelezzük, hogy élni kívánunk a lehetőséggel, majd péntekig a nevezésünket is leadjuk a másodosztályra. Nagy munka vár ránk, hiszen szorít az idő, miután augusztus elején már bajnoki mérkőzést kell játszanunk."Bíró Gábor, a BFC Siófok ügyvezetője a sonline.hu-n. – Első körben egy szándéknyilatkozatban jelezzük, hogy élni kívánunk a lehetőséggel, majd péntekig a nevezésünket is leadjuk a másodosztályra. Nagy munka vár ránk, hiszen szorít az idő, miután augusztus elején már bajnoki mérkőzést kell játszanunk."

Az ügyvezető szerint hétfőre összeáll a keret, mely megkezdi a felkészülést az augusztus 1-jén induló bajnokságra. Hogy ez kikből fog állni, arról egyelőre nem beszélt, ahogy arról sem, hogy ki lesz az új tréner Soós Imre Kisvárdára való távozását követően.

Siófokon örülnek a döntésnek, de – ahogy Bíró Gábor is fogalmazott – hatalmas munka vár rájuk, miután az egy hónapig tartó „bizonytalanságnak" köszönhetően óriási hátrányban vannak a többi együttessel szemben. Máshol kész játékoskeretek vannak, Siófokon viszont mindent újból fel kell építeni.

Bíró Gábor azt ígérte, néhány napon belül tájékoztatást fognak adni a klubnál történő változásokról, de a Nemzeti Sport Online korábban már beszámolt róla, hogy a Vasas Kubala Akadémia mögött álló György Tamás lehet a Balaton-partiak új befektetője. Az üzletember siófoki kötödéssel rendelkezik, sőt, már az általa kiválasztott sportigazgató is megvan, a volt újpesti labdarúgó Kovács Zoltán személyében.

Legfrissebb hírek

NB II: távozik a rutinos középpályás Karcagról; még egy évet marad Kecskeméten az FTC-védő

Labdarúgó NB II
2026.06.24. 15:00

Michalecz szerint 10-15 százalékkal csökkennek az átlagbérek az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.06.24. 12:01

Olvasóink a Szentlőrinc-támadó 45 méteres gólját látták a legszebbnek az NB II tavaszi szezonjában

Labdarúgó NB II
2026.06.19. 15:50

NB II: Nagykanizsáról igazolt belső védőt a Szeged

Labdarúgó NB II
2026.06.19. 12:42

NB II: a Mezőkövesd és a Szeged is harmadosztályú gólkirállyal erősített

Labdarúgó NB II
2026.06.19. 07:07

NB II: sok távozó a DVTK-nál, a Vidinél, Csákváron és Kécskén, a Kecskemét már öt játékost szerződtetett – átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2026.06.12. 13:57

Pazar gólok az NB II-ben: szavazzon a másodosztály legszebb tavaszi találatára!

Labdarúgó NB II
2026.06.11. 07:58

A DVTK-tól távozó Roguljic Banja Lukában folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.06.10. 09:29
Ezek is érdekelhetik