NB III: a Southamptonnal működhet együtt a III. Kerület

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.07.28. 11:47
A labdarúgó NB III-ban szereplő III. Kerületi TVE vezetősége – Csákvári László elnök, Kisteleki István elnöki tanácsadó és Tóth András szakmai igazgató – a Premier League-ben játszó Southampton FC-nél járt, és a jövőbeni együttműködés lehetőségeiről tárgyaltak – számolt be róla a klub honlapja.

Csákvári László klubelnök az egyesület honlapján megjelent közleményben kifejtette, hogy szakmai területeken olyan megállapodásokat sikerült előkészíteni, amelyben az angol klub vállalja, hogy edzőket küld Magyarországra, akik a magyar egyesület trénereit oktatják majd.Csákvári László klubelnök az egyesület honlapján megjelent közleményben kifejtette, hogy szakmai területeken olyan megállapodásokat sikerült előkészíteni, amelyben az angol klub vállalja, hogy edzőket küld Magyarországra, akik a magyar egyesület trénereit oktatják majd.

Továbbá szó volt arról, hogy a magyar edzők látogatást tehetnek és oktatásban részesülhetnek a southamptoni edzőközpontban, amely ugyanígy vonatkozhat a tehetséges játékosokra is; előttük így nyitva a kapu, hogy az angolok egyik korosztályos csapatába bekerüljenek.

Az angol klub felajánlotta, hogy a jövőben southamptoni utánpótláscsapatok részt vesznek a III. Kerületi TVE által szervezett tornákon. Vezetői szinten pedig figyelemmel kísérik a magyarok tevékenységét.

A magyar klub vezetőségét egyébként a Southampton edzőközpontjában az akadémia menedzsere, Matt Hale vezette körbe. Az angolokra a teljes nyitottság volt jellemző, a szakemberek gyakorlatilag minden „titkukat” elárulták.

Legfrissebb hírek

NB III: az élvonalból igazolt a Haladás, befejezte pályafutását a rutinos pécsi kapus

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 23:56

Bajban a Dunaújváros FC, jelen állás szerint nem tud elindulni az NB III-ban

Labdarúgó NB II
2026.06.24. 16:34

Nagy a bizonytalanság az NB II-ből kieső Békéscsabánál, egy kezdőcsapatnyi játékos távozhat

Labdarúgó NB II
2026.06.24. 13:45

Horváth Ferenc szerződését meghosszabbította az NB III-as Tatabánya

Labdarúgó NB II
2026.06.22. 23:46

NB III: Vitelki Zoltán vette át Kondás Elemér helyét Tiszaújvárosban

Labdarúgó NB II
2026.06.19. 07:58

Ismét NB III-as klubnál vállalt munkát Csizmadia Csaba

Labdarúgó NB II
2026.06.16. 11:54

NB III: pénzbüntetést kapott a Haladás az utolsó bajnoki után

Labdarúgó NB II
2026.06.11. 19:05

Filkor Attila távozik, új sportigazgatót nevezett ki az NB II-ből kiesett Budafok

Labdarúgó NB II
2026.06.08. 18:17
Ezek is érdekelhetik