KTE: négy év után tért vissza a kapus Kecskemétre

2015.07.31. 14:43
Tóth Zoltán négy év után visszatért Kecskemétre, így a 30 éves kapus a KTE labdarúgócsapatánál folytatja a pályafutását.

Tóth Zoltán 2007 júliusában igazolt a KTE-hez Orosházáról, és a bajnoki címet ünneplő csapatban 15 mérkőzésen kapott bizalmat – írja a kecskemetite.hu. A 2008–2009-es szezonban az NB I-ben is bemutatkozhatott, az élvonalban háromszor kapott lehetőséget, majd Békéscsabára került kölcsönbe.

A 2010–2011-es évad során tartalékként vették számításba Kecskeméten, főleg az NB III-ban védett, majd három esztendőt Szolnokon, a legutóbbi szezont pedig Cegléden töltötte a másodosztályban.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KECSKEMÉTI TE-NÉL

 

Érkezők: Szabó György, Tóth Zoltán (Cegléd), Urbán Pál
Kölcsönből érkezők
: –
Kölcsönből visszatérők:
–

Az utánpótlásból felkerültek: –

Kiszemeltek: –

Távozók: Bara Mamadou Ndiaye „Bebeto” (szenegáli, BB Gaziantep – Törökország), Henri Eninful (togói, Doxa – Ciprus), Gyagya Attila (ZTE), Farkas András (Cegléd), Dejan Karan (szerb), Kitl Miklós (DVTK), Kovács Dániel (ZTE), Laczkó Zsolt (Békéscsaba), Ivan Lovric (horvát, Bp. Honvéd),Nebojsa Szkopljak (szerb, Ayia Napa – Ciprus), Németh Viktor (kapusedző lesz), Novák Csanád (Vasas), Patvaros Zsolt (ZTE), Sztefan Radoja (szerb), Szalai Dávid (Békéscsaba), Vladan Szavics (szerb), Szivacski Donát (Vasas), Marko Vukaszovics (szerb)

Kölcsönbe távozók: –

Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Fótyik Dominik (Mezőkövesd), Tomás Tujvel (szlovák, Videoton, onnan DAC – Szlovákia, kölcsönbe)

Távozhatnak: Lévai Norbert (SZTK), Polyák Kristóf (SZTK)

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
20 órája

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

Befedték a kecskeméti Széktói Stadion „napos“ oldali lelátóját

Labdarúgó NB II
2026.09.16. 22:15

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46