NB II: megtalálták Horváth Ferenc utódját az SZTK-nál

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.12. 10:10
Az SZTK-Erima vezetése megállapodott Vágó Attilával, így a jövőben ő lesz a csapat vezetőedzője – jelentette be az NB II-es szigetszentmiklósi klub hivatalos honlapja.

„A szakember az előző bajnokságban már dolgozott Szigetszentmiklóson, akkor kilenc fordulón át volt a csapat vezetőedzője. Ezt követően egy sajnálatos eltiltás miatt volt kénytelen távozni, ám a büntetését már letöltötte. Irányítása mellett 5. helyen állt az együttes, amely négy győzelem mellett, négy döntetlent és egy vereséget hozott össze. A szakember az elmúlt időszakban dolgozott Mosonmagyaróváron is – az NB III-as klubnak ezúton köszönjük, hogy elengedte Vágó Attilát” – olvasható az SZTK honlapján.

A szezon végéig szerződést kapó vezetőedző már be is mutatkozott a csapatnak, és hétfőn meg is tartja első edzését.

Vágó Attila a Videotonhoz távozó Horváth Ferencet követi a szigetszentmiklósi kispadon.

Mosonmagyaróváron az eddig beugróként helytálló pályaedző, Király József veszi át a felnőttcsapat szakmai irányítását.

Legfrissebb hírek

Az NB I-ből és Németországból is igazolt a Tatabánya

Labdarúgó NB II
2026.01.27. 15:18

Női kosárlabda NB I: könnyed DVTK-diadal Szigetszentmiklóson

Kosárlabda
2026.01.25. 21:09

A Budapest Honvéd labdarúgócsapata a következő idénytől ismét Kispest-Honvéd FC néven indul

Labdarúgó NB II
2026.01.23. 20:29

A Szekszárd 31 ponttal legyőzte a Szigetszentmiklóst a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.01.21. 21:57

Elmozdult az utolsó helyről a Balatonfüred a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.11.08. 20:08

Férfi kézi MK: Szigetszentmiklóson jutott nyolc közé a Gyöngyös

Kézilabda
2025.10.31. 20:54

„Inkább meghalok állva, mint éljek térden csúszva” – interjú Horváth Ferenccel

Képes Sport
2025.10.26. 11:11

Kikapott az újonctól a Balatonfüred a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.10.15. 20:20
Ezek is érdekelhetik