NB III: ismét nem állt ki a Diósd, az Andráshidáé a 3 pont

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.30. 13:10
A labdarúgó NB III Nyugati csoportjában május 27-én, szombaton elmaradt a Diósd–Andráshida bajnoki, mert a diósdiak nem álltak ki a találkozóra.

 

 

Az MLSZ Versenybizottsága döntést hozott az elmaradt mérkőzés ügyében, megállapította a Diósd versenyügyi felelősségét és a mérkőzés három bajnoki pontját, 3–0-s gólkülönbséggel az elmaradásban vétlen Andráshida javára igazolta.

A Diósd egyébként a bajnokságban már másodszor nem állt ki, de az biztos, hogy nem lesz meg nekik a bajnokságból való kizárást maga után vonó, harmadik le nem játszott találkozó. A sorsolás alapján az utolsó bajnokijukon a Tatabányával játszottak volna, de a Bányászt már korábban kizárták a bajnokságból.

Korábban beszámoltunk róla, hogy a diósdiak már a május 13-i, Csepel elleni találkozóra sem akartak kiállni, akkor azonban még lejátszották a meccset, május 20-án, a Kaposvár ellen azonban már nem léptek pályára.

A NYUGATI CSOPORT ÁLLÁSA
1. ETO FC Győr 31 27 4 83–19 +64 81
2. Érdi VSE 31 23 2 6 68–34 +34 71
3. Kaposvári Rákóczi FC 31 19 4 8 58–26 +32 61
4. FC Ajka 31 17 5 9 56–38 +18 56
5. Csornai SE 31 16 5 10 44–34 +10 53
6. Puskás Akadémia FC II. 31 16 2 13 52–36 +16 50
7. Budapest Honvéd-MFA II. 31 13 7 11 63–47 +16 46
8. Tarr Andráshida SC 31 13 4 14 40–44 –4 43
9. III. kerületi TVE 31 13 3 15 45–43 +2 42
10. Csepel FC 31 11 8 12 32–34 –2 41
11. Gyirmót FC Győr II. 31 10 10 11 34–36 –2 40
12. VLS Veszprém 31 10 7 14 30–48 –18 37
13. Videoton FC II. 31 10 5 16 40–57 –17 35
14. Sárvár FC 31 8 8 15 24–42 –18 32
15. Hévíz SK 31 7 7 17 24–41 –17 28
16. Komárom VSE 31 5 4 22 26–63 –37 19
17. Diósd 32 5 1 26 15–92 –77 16

A Tatabányát kizárták.

 

Legfrissebb hírek

NB III: új tulajdonos vette át a Pécsi MFC-t

Labdarúgó NB II
2025.09.09. 18:42

NB III: Horváth Ferenc vereséggel nyitott Tatabányán, kikapott az FTC II

Labdarúgó NB II
2025.09.07. 18:41

NB III: a Bicskét is legyőzte a Dorog, és továbbra is hibátlan

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 23:09

Horváth Ferenc lett a Tatabánya vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 12:17

Hat meccs, egy pont – távozott az NB III-as Pénzügyőr trénere

Labdarúgó NB II
2025.09.03. 13:55

NS-infó: visszatérhet – Horváth Ferenc ezzel a magyar klubbal tárgyal

Labdarúgó NB II
2025.09.02. 12:21

NB III: tízgólos győzelmet aratott a Gyirmót, hibátlan maradt a Dorog és az FTC II is

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 21:00

Videó: ritka nagy gól az NB III-ból – a kezdőkörből talált be a bicskei játékos

Labdarúgó NB II
2025.08.28. 09:07
Ezek is érdekelhetik