NB II: Lipcsei és Mátyus is padot kaphat – Lucsánszky vált

2017.06.06. 11:02
A labdarúgó NB II vasárnapi zárását követően máris megindult az edzőkeringő, több klubnál is megkezdődtek a tárgyalások arról, hogy ki irányíthatja a csapatot a következő szezonban.


Arról már a szezon közben beszámoltunk, hogy a Soroksárról Nyíregyházára szerződő sportigazgató, Szűcs Mihály Lucsánszky Tamás vezetőedzőt is a Szparihoz csábíthatja. A Nemzeti Sport Online úgy értesült, hogy bár azóta az MTK-nál is szóba került Lucsánszky neve, a szakember végül elfogadja a Nyíregyháza ajánlatát, akár már ma le is zárulhat az ügy.

Ha Lucsánszky megy, akkor ki érkezik a helyére Soroksárra? A szezont a 4. helyen záró, a Ferencvárossal szorosan együttműködő csapathoz szinte biztosan ferencvárosi kötődésű szakember érkezik. Korábban már megírtuk, hogy az egyik lehetséges forgatókönyv szerint a Soroksár sportigazgatója, az ősszel még az FTC utánpótlásában dolgozó Dragóner Attila korábbi FTC-s csapattársát, a legutóbb éppen a Nyíregyházát vezénylő Mátyus Jánost szeretné megnyerni vezetőedzőnek. Úgy tudjuk, továbbra is Mátyusnak van a legjobb esélye arra, hogy átvegye a minden bizonnyal távozó Lucsánszky helyét.

És akkor mi lesz Lipcsei Péterrel? Hiszen az FTC eddig általa irányított NB III-as csapata megszűnt, és Kubatov Gábor klubelnök korábban kijelentette, amíg ő vezeti az egyesületet, addig Lipcseinek biztosan tudnak állást adni, ha nem az FTC-nél, akkor lehet, hogy éppen Soroksáron. Ferencvárosi források szerint azonban Lipcsei végül az NB II-ben maradást – a pályaedzőből Vincze István helyére vezetőedzővé előlépő Toldi Gábor irányításával – az utolsó fordulóban kiharcoló Csákvárhoz kerülhet.

 

Legfrissebb hírek

A Soroksár a második félidőben kiütötte a Diósgyőrt

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Gólgazdag első félidő után pontosztozkodás Karcagon

Labdarúgó NB II
2026.08.02. 19:27

A házigazda ETO meg sem állt négy gólig a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.08.02. 19:22

Sötét fellegek Győrben, összetűzött az edző és a kapitány

Labdarúgó NB I
2026.08.02. 07:57

Három pontot ért a remek fejes Soroksáron

Labdarúgó NB II
2026.07.26. 20:52

Takács Péter elégedett a diósgyőri kerettel; Fehérváron jól sikerült a felkészülés

Labdarúgó NB II
2026.07.25. 12:52

Válogatott erősítés Nyíregyházán és Újpesten, fiatalítás Kisvárdán

Labdarúgó NB I
2026.07.22. 17:55