Vasas: meghosszabbították a középpályás lejáró szerződését

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.01.22. 09:22
A labdarúgó NB II-ben szereplő Vasas hivatalos honlapján bejelentette, Király Botond hosszabbított a fővárosi klubbal.

A 24 esztendős középpályás megállapodása a nyáron lejárt volna, ám az angyalföldi klub három évvel hosszabbított vele.

Király Botond Pápán lett profi labdarúgó, majd szerepelt az RKSK-ban, mielőtt a Vasas szerződtette 2016-ban. Az ősszel mindössze négy másodosztályú bajnokin jutott szóhoz: Kis Károly kétszer csereként, Szanyó Károly pedig kétszer kezdőként számított rá. A Magyar Kupában mindhárom találkozón a kezdőcsapat tagja volt, s a DVSC elleni kupabúcsú (1–2) során ő szerezte a Vasas egyetlen gólját.

„Király Botond hároméves szerződéshosszabbításával már a jövő Vasasát is építjük – mondta Domonyai László klubigazgató a vasasfc.hu-nak. – Botond a futballnak azt a részét is tudja, amit nem lehet tanítani. Ha továbbra is olyan keményen dolgozik, mint az elmúlt időszakban, akkor sok örömet fog szerezni a Vasas-szurkolóknak.”

„Nagyon örülök, hogy a Vasasnál hosszú távon számolnak velem – így Király Botond. – Maximálisan érzem a vezetőedző bizalmát, Szanyó Károly pozitívan áll hozzám, ami jót tesz az önbizalmamnak. Számomra nem volt kérdés, hogy maradok, hiszen nagyon jól érzem magam a klubnál, és az a jövőkép is szimpatikus, amit vázoltak a vezetők. A fiatalokra építik a csapatot, ráadásul támadófocit játszunk, ami motiváló számomra. Teljesítményemmel szeretnék hozzájárulni a csapat minél jobb eredményeihez, bízom benne, hogy rövid időn belül újra NB I-es lesz a Vasas.”

Legfrissebb hírek

Korábbi válogatott futballistát igazolt az NB II-es Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2026.10.06. 20:27

Újabb fiatal érkezett a nigériai akadémiáról – ezúttal Debrecenbe

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 12:02

Élvonalbeli múlttal rendelkező játékosok érkeztek az NB III-as DEAC-hoz

Labdarúgó NB II
2026.10.02. 16:21

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38