NB III: hatan játék nélkül jutottak fel – íme, az osztályozó párosítása!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.04. 10:25
null
Osztályozó az NB III-ba jutásért
A Magyar Labdarúgó-szövetség kedd délelőtt budapesti székházában elkészítette a megyei osztályozó sorsolását. A húsz megyei bajnok közül hat nem vállalta az NB III-as szereplést (vagy nem kapott licencet), így a maradék tizennégy csapatból hat (Hatvan, Lipót, Veszprém, Balassagyarmat, Ózd, Dabas-Gyón) játék nélkül feljutott a harmadosztályba. A további négy feljutóról oda-visszavágós párharcok döntenek.

 

A húsz megyei bajnok közül a Bonyhád VLC (Tolna) és a Pécsváradi Spartacus (Baranya) nem vállalta az osztályozón való szereplést, míg a Celldömölki VSE (Vas), a Kiskunfélegyházi HTK (Bács-Kiskun), az Algyő SK (Csongrád) és a Nagyecsed RSE (Szabolcs-Szatmár-Bereg) nem kapott NB III-as licencet.

Így hat csapat játék nélkül feljutott az NB III-ba. Az MLSZ sorsolás alapján döntött a hat „szerencsésről”, s végül a Hatvan, a Lipót, a Veszprém, a Balassagyarmat, az Ózd és a Dabas-Gyón örülhetett.

OSZTÁLYOZÓ AZ NB III-BA JUTÁSÉRT
Bicske (Fejér)–Tatabányai SC (Komárom-Esztergom)
Tiszafüredi VSE (Jász-Nagykun-Szolnok)–DVSC II (Hajdú-Bihar)
Hévíz SK (Zala)–Balatonlelle SE (Somogy)
Békéscsaba 1912 Előre II (Békés)–Kelen SC (Budapest)
Az MLSZ adatbankja szerint első mérkőzéseket június 9-én 17.30-kor, vasárnap játsszák. A visszavágókra június 15-én, szombaton 17 órakor kerül sor.

Játék nélkül feljutott: FC Hatvan (Heves), Lipót Pékség SE (Győr-Moson-Sopron), VLS Veszprém (Veszprém), Balassagyarmati VSE (Nógrád), Ózdi FC (Borsod-Abaúj-Zemplén), Dabas-Gyón FC (Pest)

A harmadosztályból a 2018–2019-es idény végén kiesett: Tállya KSE (Borsod-Abaúj-Zemplén), Salgótarjáni BTC (Nógrád), Cigánd SE (Borsod-Abaúj-Zemplén), Sajóbábony VSE (Borsod-Abaúj-Zemplén), Hódmezővásárhelyi FC (Csongrád), Paksi FC II (Tolna), Makó FC (Csongrád), Pénzügyőr SE (Budapest), Csepel FC (Budapest), Tarr Andráshida SC (Zala)

Legfrissebb hírek

NB III: új tulajdonos vette át a Pécsi MFC-t

Labdarúgó NB II
2025.09.09. 18:42

NB III: Horváth Ferenc vereséggel nyitott Tatabányán, kikapott az FTC II

Labdarúgó NB II
2025.09.07. 18:41

NB III: a Bicskét is legyőzte a Dorog, és továbbra is hibátlan

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 23:09

Horváth Ferenc lett a Tatabánya vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 12:17

Hat meccs, egy pont – távozott az NB III-as Pénzügyőr trénere

Labdarúgó NB II
2025.09.03. 13:55

NS-infó: visszatérhet – Horváth Ferenc ezzel a magyar klubbal tárgyal

Labdarúgó NB II
2025.09.02. 12:21

NB III: tízgólos győzelmet aratott a Gyirmót, hibátlan maradt a Dorog és az FTC II is

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 21:00

Videó: ritka nagy gól az NB III-ból – a kezdőkörből talált be a bicskei játékos

Labdarúgó NB II
2025.08.28. 09:07
Ezek is érdekelhetik