NB III: négy év után újra a KTE-ben a kupagyőztes játékos

K. Zs.K. Zs.
2019.08.27. 13:25
Négy év után visszatért a Kecskeméti TE-be a korábbi utánpótlás-válogatott Patvaros Zsolt – tudtuk meg az NB III-as labdarúgócsapat hivatalos honlapjáról.

A 26 éves Patvaros Zsolt a KTE színeiben 64 élvonalbeli meccsen lépett pályára, tagja volt a 2011-ben Magyar Kupát nyerő csapatnak.Patvaros Zsolt a KTE színeiben 64 élvonalbeli meccsen lépett pályára, tagja volt a 2011-ben Magyar Kupát nyerő csapatnak.

A kecskemétiek élvonalból történő kizárása után három esztendőt a ZTE-ben töltött, az elmúlt idényben pedig a szintén NB II-es Balmazújvárosban futballozott.

„Nyár elején megállapodtam a Balmazújvárossal kettő plusz egy éves hosszabbításban, miután egy új befektetői csoport jelent meg, mely vállalta volna a tartozások kiegyenlítését. Akkor úgy tűnt, hogy rendeződik a klub helyzete, el is kezdtük az edzéseket egy új szakmai stábbal, majd július vége felé ez az egész meghiúsult, a befektetői csoport visszalépett” – idézi a kecskemetite.hu Patvarost, aki előbb edzéslehetőséget kért volt csapatától, és most hivatalosan is a játékosa lett.

A KTE négy forduló után négy ponttal a 10. helyen áll az NB III Közép-csoportjában.

Legfrissebb hírek

Fordított a DVTK ellen, és az NB II-es tabella élére ugrott a Kecskemét

Labdarúgó NB II
2026.11.02. 21:20

NB III: hat gólig jutva nyert a Zalaegerszeg és a Veszprém is

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 17:35

NB III: nincs már százszázalékos csapat; győzött az Ózd és a Kaposvár, ikszelt a Tatabánya

Labdarúgó NB II
2026.10.31. 16:42

Edzőváltás az NB III-as Budafoknál, Lázok máris távozott

Labdarúgó NB II
2026.10.25. 21:21

Csaknem egy év után, az NB III-ban, vesztes meccsen tért vissza az ETO csapatkapitánya

Labdarúgó NB I
2026.10.25. 14:45

Abszolút rekord! 40 millió euróért adtak el játékosokat a magyar klubok – a horvát és a román ligát is megelőzték

Labdarúgó NB I
2026.10.20. 17:12

A Haladás ismét fontos szerepet töltene be a magyar futballban

Labdarúgó NB II
2026.10.20. 06:31

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.10.13. 12:28