NB II: Fehérvárról érkezett U-válogatott védő a Haladáshoz

M. D.M. D.
2020.07.24. 14:41
null
Mocsi Attila a Haladáshoz igazolt (Fotó: Török Attila)
Mocsi Attila személyében korosztályos válogatott középhátvéd érkezett a Mol Fehérvár FC-től a labdarúgó NB II jövő heti rajtjára készülő Haladáshoz.


A 20 esztendős védő – a klub hivatalos honlapjának beszámolója szerint – már hetek óta a Haladással edzett, és felkészülési mérkőzéseken is pályára lépett, péntek délelőtt pedig aláírta három évre szóló szerződését a szombathelyi egyesületnél.

Mocsi Attila korábban több korosztályban is szerepelt a magyar utánpótlás-válogatottakban, az U17-es nemzeti csapattal – Szoboszlai Dominik csapattársaként – 2017-ben hatodik helyen végzett a horvátországi Európa-bajnokságon. A 189 centiméter magas futballista három évig tartozott a Fehérvár kötelékébe, a legutóbbi idényben a Vidi NB III-as második csapatában, valamint az NB II-es Budaörsben játszott.

„Nyáron kétnapos próbajátékon vettem részt, s mivel megfeleltem és a két egyesület három-négy hete szintén megegyezett, így a hosszúra nyúlt papírmunka miatt írtam alá csak most a szerződésemet – idézi a haladas.hu Mocsit, akit már a télen is megkeresett a szombathelyi klub. – Eddig nagyon jó benyomásaim vannak a csapatról, az öltözőben és a pályán is sikerült beilleszkednem. A körülményekre sem lehet panasz, az Illés Akadémia hibrid füvesítésű pályája kiváló, és gyönyörű a stadionunk. Az erősségeim? Elsősorban a mentalitásom, szinte mindent ennek köszönhetek. Profin gondolkodok, profin táplálkozok, csak a munkában hiszek, mindent a futballnak rendelek alá. Ahhoz képest, hogy magas vagyok, viszonylag gyors is. Azt nem ígérem, hogy cselezgetni fogok a pályán, azt viszont igen, hogy a lefújásig darálok, de összességében mindenben fejlődnöm kell.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők: Csilus Tamás (BFC Siófok), Kiss Ágoston (Arminia Bielefeld – Németország, kölcsönből vissza), Kovalovszki Máté (Lipót Pékség – kölcsönből vissza), Mocsi Attila (Mol Fehérvár FC), Simon András (ETO FC Győr)
Távozók:Gyurján Márton (ZTE), Jagodics Márk (Mezőkövesd), Tóth-Gábor Kristóf (Budapest Honvéd)

Legfrissebb hírek

Mocsi Attila dicsősége: száz meccs Rizében!

Légiósok
2026.10.16. 10:22

A Csákvár korábbi szakvezetője vette át a Szeged-Csanád Grosics Akadémia irányítását

Labdarúgó NB II
2026.10.14. 17:37

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.10.13. 12:28

Már nem Laczkó Zsolt a Szeged-Csanád Grosics Akadémia vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.10.13. 11:54

Korábbi válogatott futballistát igazolt az NB II-es Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2026.10.06. 20:27

Újabb fiatal érkezett a nigériai akadémiáról – ezúttal Debrecenbe

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 12:02

Élvonalbeli múlttal rendelkező játékosok érkeztek az NB III-as DEAC-hoz

Labdarúgó NB II
2026.10.02. 16:21

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55