Vasas: aláírt a romániai születésű magyar védő – hivatalos

F. B.F. B.
2020.08.18. 13:44
null
Kilyén Szabolcs a Vasas játékosa lett (Fotó: vasasfc.hu)
Igaznak bizonyultak a Nemzeti Sport korábbi értesülései, a román utánpótlás-válogatott magyar jobbhátvéd, Kilyén Szabolcs a labdarúgó NB II-ben szereplő Vasas játékosa lett.

 

Kilyén Szabolcs és a klub közötti megállapodásról a klub honlapja most hivatalosan beszámolt.

A szovátai születésű, román utánpótlás-válogatott magyar jobbhátvéd a Hagi Akadémiát elhagyva érkezett 2016-ban a Viitorul Constantához, amelyben csupán egy kupameccsen jutott szóhoz, mivel rendre kölcsönadták.

A 22 éves védő kölcsönben játszott a Sepsi OSK-nál, az ASA Targu Muresnél (Marosvásárhely), a CS Mioveninél és a bukaresti Dinamónál is. A 2019–2020-as csonka szezonban 15 román élvonalbeli bajnoki találkozón és két kupamérkőzésen lépett pályára a Sepsiben és a Dinamóban.

„Kilyén Szabolcs határozott és eredményes védőmunkájával, nagy munkabírásával, valamint gyorsaságával hívta fel magára a figyelmünket – mondta a klubhonlapon Nagy Miklós sportigazgató. – A román első osztályú bajnokság a közelmúltban ért véget, így a nemzetközi átigazolás csak most zárulhatott le. Egyéves szerződést kötöttünk vele, melynek lejártával akár további hároméves egyoldalú hosszabbítási opcióval is élhet a klubunk, ha elégedettek leszünk a teljesítményével."

„Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült aláírnom a Vasashoz, hiszen már a téli átigazolási időszak alatt is érdeklődött irántam a klub –
ecsetelte Kilyén Szabolcs. – A váltásnál az volt a legfontosabb szempont, hogy éreztem, számítanak rám, fontos vagyok Angyalföldön. Nem ismeretlen számomra a csapat játéka, az online felületeken minden mérkőzést megnéztem, s bár a jobbhátvéd pozíció áll közel hozzám, a védelem bármelyik részén bevethető leszek."

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASASNÁL
Érkezők: Bánfalvi Dániel (Kubala Akadémia), Kalmár Olivér (ETO FC Győr – kölcsön után végleg), Kilyén Szabolcs (Viitorul Constanta – Románia; legutóbb Dinamo Bukarest, kölcsönben), Litauszki Róbert (Újpest FC),Pekár László (Mezőkövesd), Radó András (ZTE, szabadon igazolhatóként), Silye Erik (Ferencváros, legutóbb Mezőkövesd – kölcsönben), Sztojka Dominik (Újpesti TE – a VKLA szerződtette, de profi szerződést kötött)
Távozók: Bősz Levente (?), Hajdú Ádám (Gyirmót FC Győr), Király Botond (ETO FC Győr), Lakatos Csaba (Kisvárda, szabadon igazolhatóként), Nagy Zoárd (Balatonfüred – kölcsönbe), Rétyi Róbert (FC Ajka – kölcsönbe), Szmola Bálint (Balatonfüred – kölcsönbe), Torghelle Sándor (?), Tóth László (Kazincbarcika – kölcsönből vissza)

Legfrissebb hírek

Négy kiállítás Csákváron, vesztett állásból nyert a Kecskemét

Labdarúgó NB II
18 órája

A DVTK két, a Vidi három góllal nyert; Myke Ramos triplázott, Ádám Martin is betalált – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 19:00

Fergetegesen kezdett, s hármat vágva nyert a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 18:55

Hét találat, öngól, tizenegyes és mesterhármas: tovább száguld a Tiszakécske

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 18:54

Ádám Martin első szegedi gólja pontot ért a Mezőkövesd ellen

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 18:50

Nagy Tamás fejesével győzte le a Gyirmót a Nagykanizsát

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 18:49

Két pontos távoli lövés döntött, nyert a Diósgyőr Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 18:45

Három nyeretlen meccs után simán győzött a KBSC a Karcag ellen

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 16:49