Vasas: „Nem úgy számoltunk, hogy a harmadik meccsen lesz meg az első győzelmünk”

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
2020.08.10. 08:04
Megszerezte első győzelmét a Vasas a labdarúgó NB II 3. fordulójában. A Csákvár elleni 2–1-es sikert követően az előző idényben még az NB I-ben játszó Litauszki Róberttel és Radó Andrással beszélgetett az NSO Tv. 

„A harmadik mérkőzésünkön szereztük meg az első győzelmünket, ami nem késő, de nem is számoltunk vele – vallotta be Litauszki Róbert, aki nyáron az Újpesttől igazolt az angyalföldiekhez, és videókban üzent is a liláknak. – Látnunk kell, hogy ez egy nagyon kemény bajnokság lesz, és ha arra támaszkodunk, hogy papíron jobbak vagyunk az ellenfelünknél, az megbosszulja magát. Ezt mutatja, hogy az előző két mérkőzésen csak két pontot tudtunk szerezni, és a Csákvár ellen is eléggé nyögvenyelős, nehéz meccset játszottunk. Viszont itt már azért lehetett érezni, hogy kiszakadtunk a komfortzónánkból, erre a folytatásban is szükség lesz, mert a topcsapatok is csak úgy tudnak nyerni, ha többet nyújtanak a száz százaléknál. Nekünk ebben javulni kell, mert most is voltak olyan periódusok, amikor nem tudtunk együtt mozogni, nem volt kompakt a védekezésünk. Remélem, hogy azért ma ráléptünk arra az útra, amelyen sorra jönnek a győzelmek és ezek összekovácsolnak minket. A cél nem változott, fel akarunk jutni az NB I-be, hiszünk benne, hogy ez sikerül, és dolgozunk is érte.”

Az NB I előző idényének gólkirálya, Radó András a második mérkőzését játszotta a Vasas színeiben a Csákvár ellen, és bár adódtak helyzetei, betalálni még nem sikerült új csapatában. De ahogy videónkban is beszél róla, emiatt egyáltalán nem aggódik, mint ahogy – Litauszkival egyetemben – arról is szót ejt, hogyan sikerült beilleszkednie és miképpen fogadták a Vasas-szurkolók. Emellett pedig mindketten elmondják, milben különbözik az NB II az NB I-től.

NB II

3. FORDULÓ

VASAS FC–AQVITAL FC CSÁKVÁR 2–1 (1–1)– ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Illovszky-stadion, 2047
néző.Vezette:Zám Zsolt (Szalai Balázs, Szalai Dániel)
VASAS: Jova – Terbe, Litauszki, Tóth B., Silye – Hidi M. S. – Szatmári L. (Hinora, 79.), Pekár – Birtalan (Vernes, 75.), Balajti, Radó (Szedlár, 87.).Vezetőedző: Bene Ferenc
CSÁKVÁR: Markek – Mészáros D., Albert I., Koch, László N. (Baracskai, 67.) – Nándori (Kocsis B., 64.), Vukaszovics – Mim, Madarász M., Sejben – Daru (Ganbayar, 73.).Vezetőedző: Visinka Ede
Gólszerző: Szatmári L. (1–0) a 33., Daru (1–1) a 44., Balajti (2–1) a 60. percben
MESTERMÉRLEG
Bene Ferenc
: – Uraltuk az összecsapást, bátor támadójátékkal rukkoltunk ki, és elsősorban a második félidő első felében ragyogóan futballoztunk. Az előny birtokában sajnos elkényelmesedtünk, így az utolsó percekre beszorultunk, de a küzdőszellemmel rendkívül elégedett lehetek, elsősorban a szívünknek és az akaratunknak köszönhetjük az idénybeli első győzelmünket.

Visinka Ede: – Sokat tett a hazai csapat a győzelemért, de mi is remekül helytálltunk, így legalább az egyik pontra rászolgáltunk volna. Tisztában voltunk vele, hogy ellenfelünk kerete hemzseg a gólerős támadóktól, s az első félidőben ránk erőltette akaratát a hazai csapat, de a cserék új színt hoztak a mérkőzésbe, a hajrában pedig közel jártunk a második találatunk megszerzéséhez.

AZ ÁLLÁS
1. Nyíregyháza Spartacus33
––4–0+49
2. Debreceni VSC321–5–1+47
3. Békéscsaba 1912 Előre321–4–2+27
4. Szolnoki MÁV FC321–3–1+27
5. Gyirmót FC Győr32–15–3+26
5. FC Ajka32–15–3+26
7. Dorogi FC32–13–5–26
8. Vasas FC312–4–3+15
9. Szombathelyi Haladás31117–4+34
10. Pécsi MFC31116–4+24
11. Szentlőrinc31113–2+14
12. Budaörs31–23–4–13
13. Soroksár SC31–21–2–13
14. ETO FC Győr3–214–5–12
15. Szeged-Csanád Grosics Akadémia3–213–4–12
16. Kaposvári Rákóczi FC3–212–3–12
17. Kazincbarcika SC3–213–5–22
18. FC Csákvár3–122–6–41
19. BFC Siófok3–124–9–51
20. Debreceni EAC3––31–6–50
Legfrissebb hírek

Négy kiállítás Csákváron, vesztett állásból nyert a Kecskemét

Labdarúgó NB II
18 órája

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Hiába Bozó fantasztikus bravúrjai, továbbra sincs idegenben szerzett pontja a Csákvárnak

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 19:00

Ádám Martin debütált, négygólos döntetlennel maradt zsinórban harmadik meccsén veretlen a Szeged

Labdarúgó NB II
2026.09.06. 19:00

Az Újpest Tiszakécskére adta kölcsön a védőjét

Labdarúgó NB II
2026.09.05. 14:14

Litauszki Róbert szerint az év meccse lesz a vasárnapi Fradi–Újpest

Labdarúgó NB I
2026.09.03. 13:14

A Soroksár kitömte a Csákvárt, a Karcag fordított Videoton ellen – ez történt vasárnap az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.30. 19:35

A Csákvár kiütésével megerősítette első helyét a Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.08.30. 19:28