NB II: a Honvédtól érkezett a Kecskemét első igazolása

F. B.F. B.
2021.06.04. 08:38
null
Lukács Dániel az élvonalban 14 mérkőzésen játszott és 2 gólt szerzett (Fotó: Török Attila)
Élvonalbeli tapasztalattal felvértezett támadóval erősödött a minden bizonnyal a labdarúgó NB II-ben induló Kecskeméti TE, amely megszerezte Lukács Dánielt a Budapest Honvédtól – számolt be róla a klub honlapja.

Lukács Dániel 2014-ben lett a Honvéd-MFA akadémistája, majd nagyon hamar bemutatkozott a kispestiek NB III-as csapatában. Nem kellett sokat várni élvonalbeli debütálásra sem, hiszen egy évvel később kétszer is pályára léphetett az NB I-ben – az élvonalban aztán több év alatt 14 mérkőzést játszott és 2 gólt szerzett a Honvéd színeiben. Egy évig Újpesten, illetve fél évig az NB II-es Tiszakécskében is szerepelt kölcsönben, de az előző kiírást ismét a Honvédnál töltötte, az NB III-as második együttesben 26 bajnokin 13 gólt szerzett.

A 25 esztendős játékos most végleg a kecskeméti klubhoz igazolt a Honvédtól.

Szeretnék természetesen minél többet játszani, illetve támadóként minél több gólt szerezni, emellett a csapatot a lehető legjobb pozícióhoz segíteni – mondta céljairól Lukács Dániel. – Hat év után hagytam el a Honvédot, ebben voltak szép, illetve kevésbé szép időszakok is. Sajnos a legrosszabbkor voltam sérült, akkor, amikor éppen fiatalnak számítottam még, de ez már a múlt. Nagy örömmel érkeztem Kecskemétre, szeretnék most már itt bizonyítani!”

A Kecskeméti TE a három NB III-as csoport második helyezettjei közül a legtöbb ponttal zárt (80), így minden bizonnyal az NB II-ben indul, mivel az őt megelőző Iváncsa nem kért NB II-es licencet.
Legfrissebb hírek

Könyves Norbert: Még nem hagyom abba!

Labdarúgó NB II
1 órája

NB II: új játékos Ajkán és a BVSC-nél, egy távozó Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
2 órája

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44

Szerbiából igazolt jobbhátvédet az NB II-es Szeged

Labdarúgó NB II
2026.06.27. 00:38

Az NB II-es FC Ajka kapust és védőt szerződtetett

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 17:51

Kölcsönadta fiatal támadóját a Vasas az NB II-es Mezőkövesdnek

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 16:51

NB III: az élvonalból igazolt a Haladás, befejezte pályafutását a rutinos pécsi kapus

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 23:56

NB II: soroksári távozók, BVSC-érkező; nem feleltek meg a diósgyőri próbajátékosok

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 22:23
Ezek is érdekelhetik