NB II: Heffler Norbert és Uzoma Eke is az újoncnál kötött ki

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2021.09.02. 07:44
Két rutinos játékos, Heffler Norbert és Uzoma Eke a labdarúgó NB II-ben szereplő Tiszakécskei LC-nél folytatja pályafutását – számolt be róla a klub honlapja.

Két rutinos, élvonalat is megjáró labdarúgót szerződtetett az újonc Tiszakécske az átigazolási időszak utolsó napján.

A 31 éves Heffler Norbert a Gyirmót FC Győr együttesétől érkezett kölcsönbe az újonchoz. A rutinos középpályás pályafutása során megjárta a Dunaújvárost, a Lombard Pápát, a Paksot, a PMFC-t, a Mezőkövesdet, majd erősítette a Balmazújváros, a Nyíregyháza és a Kisvárda együttesét is. Ezt követően jött három teljes idény a Gyirmót FC Győrnél, amely gárdával – a Mezőkövesd és a Kisvárda után – újra NB I-be jutást ünnepelhetett, méghozzá idén májusban. A most futó élvonalbeli idényben viszont csak egy alkalommal lépett pályára az első osztályban.

A nigériai-magyar állampolgár Uzoma Eke 2012 nyarán érkezett Magyarországra. Az akkor még élvonalbeli PMFC színeiben mutatkozott be az NB I-ben, majd egy németországi és egy szerbiai kitérő után a 2017–18-as kiírásban a Balmazújvárosban futballozott. A 32 éves védő az előző három idényt a Budapest Honvédban töltötte, amelyben 48 NB I-es bajnokin lépett pályára, emellett 2020-ban Magyar Kupát nyert a piros-feketék színeiben úgy, hogy végigjátszotta a Mezőkövesd elleni döntőt. A nyáron szerződése lejártával távozott a Honvédtól – a Tiszakécskei LC-be való igazolásával először fog az NB II-es bajnokságban szerepelni.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A TISZAKÉCSKÉNÉL
Érkezők: Szalay Szabolcs
(ZTE – kölcsönbe), Beliczky Gergő (Dorog), Benke Áron (Go Ahead Eagles U21 – Hollandia), Erdei Carlo, Vachtler Csaba (mindkettő Kaposvár), Farkas András (Kazincbarcika), Heffler Norbert (Gyirmót FC Győr – kölcsönbe), Holczer Ádám (Paks), Kovács Barnabás (ZTE – kölcsönbe), Lovas Andor, Lovas Zsombor (mindkettő Tiszakécske U19, profi szerződést kaptak), Uzoma Eke (Bp. Honvéd), Végső Előd (Nyíregyháza)
Távozók: Fülöp Noel (MTK II), Molnár Márk (?), ifj. Nyilas Elek (Balassagyarmat), Pácsa Zoltán (?), Szabó Dávid (Dabas-Gyón), Ternován Patrik (Soroksár), Zvara Dávid (Kaposvár)

Legfrissebb hírek

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
4 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
22 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

Potyagóllal debütált Tiszakécskén az utánpótlás-válogatott kapus

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 16:03

A mérkőzés szünetében bemutatták, Arne Maier immár az Újpest játékosa

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 22:51

Tapasztalt Bundesliga-középpályás érkezik Újpestre – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:31

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20
Ezek is érdekelhetik