Sportrádió: „Ki kellett állnom mellettük” – Aczél Zoltán a távozásáról

B. D. K.B. D. K.
2022.06.03. 10:12
null
<strong>Aczél Zoltán</strong> fantasztikus munkát végzett a Kozármislenynél (Fotó: Laufer László/Dunántúli Napló)
Mint arról beszámoltunk, bár Aczél Zoltán szóban mindenben megegyezett az NB III Közép-csoportjában bajnoki címet szerző és másodosztályba jutó HR-Rent Kozármisleny vezetőségével, két kollégájának nem hosszabbították meg a szerződését, ami miatt a vezetőedző is úgy döntött, távozik a baranyai futballcsapattól. Az 55 éves sikeredző volt a Sportrádió Hazafutás című műsorának vendége, amelyben elárulta, hogy mennyire büszke a játékosaira, részletezte a távozásának körülményeit, valamint elmondta, hogy mik a tervei a jövőre nézve.

 

„Elég komoly színvonalú lett az NB III, egyre többen veszik komolyan, szeretnének feljebb jutni, ebből kifolyólag pedig jó szakemberek irányítják a csapatokat” – jegyezte meg a harmadosztályról Aczél Zoltán, aki a Kozármislennyel veretlenül nyerte meg a Közép-csoportot. Beszélt természetesen a távozásáról is.

Aczél Zoltán mégsem tart a másodosztályba a Kozármislennyel

„Volt egy olyan kérésem, feltételem, hogy tovább dolgozhassak a stábommal, s mivel kettejükkel sem sikerült megegyezésre jutnia a klubnak, úgy éreztem, ki kell állnom mellettük” – árulta el az 55 éves szakember arról, hogy miért távozik a bajnokcsapattól. Hozzátette, szerződésével kapcsolatban azt gondolja, túlteljesítette, hiszen a célok között szó sem volt a bajnoki cím megszerzéséről vagy arról, hogy 38 meccsen veretlenek maradjanak. Úgy érzi, a munkát elvégezte, a klubtól mindent megkapott és jó emberekre lelt. Ugyanakkor szomorú, hogy nem irányíthatja a gárdát az NB II-ben, de nagyon sok sikert kíván a csapatnak, és biztos benne, hogy a Kozármisleny megállja majd a helyét a másodosztályban.

„Kaptam üzeneteket, hívásokat a játékosoktól, ami elképesztően jól esik – mondta el arról, hogyan fogadták távozásának hírét a játékosai. – A közös munka velük csodálatos volt, és sosem felejtem el őket. Bayern-szurkoló vagyok, és kaptam tőlük egy bayernes órát, amire, ha ránézek, mindig ők jutnak majd az eszembe. Azt mondták, ők is jó szívvel gondolnak rám. Kell ennél több egy edzőnek?”

„A becsületesen dolgozó edzők között látom magamat” – válaszolta a beszélgetés végén arra a kérdésre, hol látja magát öt év múlva. Azt azonban megjegyezte, hogy jönnek a fiatal edzők, akiknek előbb-utóbb át kell adniuk a stafétabotot.

A teljes beszélgetést ide kattintva hallgathatja meg!

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
18 órája

NB III: a Gyula a Kispest-Honvéd II ellen is megtartotta hibátlan mérlegét

Labdarúgó NB II
20 órája

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
2026.09.25. 08:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26