NB II: a Szentlőrinc házi gólkirálya Pécsen folytatja

F. B.F. B.
2022.07.02. 07:16
null
Harsányi István a Szentlőrinc után Pécsen bizonyíthat (Fotó: pmfc.hu)
A kapus Kovács Péter és a védő Hadaró Valentin után a támadó Harsányi Istvánt is megszerezte a labdarúgó NB II-ben szereplő Pécsi MFC – számolt be róla a klub honlapja.


A 25 esztendős támadó, Harsányi István a kárpátaljai Tiszaújhelyen nevelkedett, majd 2015-ben Szentlőrincre került, ahol fiatalon alapemberévé vált az akkor még az NB III Közép-csoportjában szereplő baranyai együttesnek.

Ezt követően előbb a SZEOL SC, aztán a Budafoki MTE színeiben az NB II-ben szerzett rutint, 2018-ban pedig visszatért Szentlőrincre. Góljainak számát növelve csapata húzóemberévé vált a harmadosztályban, a piros-feketékkel ráadásul egy osztállyal feljebb léphetett, és a 2020–2021-es idényben 34 bajnokin gólpasszai mellett 4 találatot jegyzett.

Eközben már a csapatkapitányi karszalagot is viselte, az előző idénye pedig kimagaslóan sikerült – csupán egyetlen bajnokit hagyott ki, s 11 találatával a Szentlőrinc házi gólkirálya lett. A gólok közül több is emlékezetesre sikeredett, legyen szó akár a Szeged elleni három pontot érő találatáról, vagy a Siófok elleni káprázatos, 60 méteres csodagóljáról.

Szeretném megköszönni a Szentlőrincnek az elmúlt négy évet, nagyon jó volt közéjük tartozni, ám úgy éreztem, hogy eljött a váltás ideje – mondta a klubhonlapnak a pécsiek harmadik nyári új igazolása, aki eddigi pályafutása során 109 alkalommal játszott az NB II-ben. – Több megkeresésem is volt, de nagyon fontosnak tartottam, hogy a Pécsnél tárt karokkal vártak. Bizonyítani szeretnék, illetve gólpasszokkal, gólokkal segíteni a csapatot.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PÉCSI MFC-NÉL
Érkezők:
Bohata Ádám
(Nagykanizsa – kölcsönből vissza), Hadaró Valentin (Kecskemét – kölcsönbe), Harsányi István (Szentlőrinc), Keresztes Barna (Kozármisleny – kölcsönből vissza), Kovács Péter (Szolnok)
Távozók
:
Adamcsek Máté (Nyíregyháza), Bíró Bence (MTK – kölcsönből vissza, onnan Szeged-Csanád GA), Bukrán Erik (?), Hursán György (Haladás), Króner Martin (Soroksár), Geiger Norbert (Tiszakécskei LC), Sági Milán (Kecskemét), Zsemlye Balázs (DVTK – kölcsönből vissza), Vukman Donát (?)

Legfrissebb hírek

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
18 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

NB II: a Soroksár négy gólt szerezve kitütötte a DVTK-t, harmadik vereségét is elszenvedte a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:24

Az első gól meghozta az első győzelmet is a Szentlőrincnek

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:22

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04