NB II: az MTK-nál kezdte, rutinos játékosként tért vissza

Vágólapra másolva!
2022.10.27. 15:35
null
Kocsis korábban már játszott az MTK színeiben (Fotó: MTK Budapest)
Legutóbb a Mezőkövesd játékosa volt, de korábban szerepelt a Puskás Akadémiánál és a DAC-nál is az MTK új igazolása, Kocsis Gergő.

Kocsis Gergő 15 éves kora előtt volt az MTK utánpótlás-játékosa, azóta szerepelt az Augsburg utánpótlásában, majd az akkor még Videoton néven szereplő Fehérvár második csapatában, aztán volt a Puskás Akadémia játékosa, futballozott a DAC-ban, majd a DVTK-ban, játszott Zalaegerszegen, onnan igazolt a lengyel Podbeskidziéhez, legutóbb pedig a Mezőkövesd csapatát erősítette. Július 1. óta azonban szabadon igazolható, így érkezett most az MTK-hoz.

A 28 éves, védőként és védekező középpályásként is bevethető játékos meghívást kapott Bernd Storcktól a 2016-os Eb-re készülő magyar válogatott bő keretébe, a szűkítéskor azonban kimaradt.

„Kocsisnak hazai és nemzetközi élvonalbeli tapasztalata is van. Több poszton bevethető, nagy munkabírású játékos, akinek az adottságai segíthetnek abban, hogy a védekezésünk stabilabbá váljon, aminek köszönhetően a csapat szereplése minél előbb javulhat” – mondta a szerződés aláírását követően Dr. Selei András, az MTK klubigazgatója.

Legfrissebb hírek

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25

Korábbi Chelsea-játékost igazolt a kolozsvári CFR

Minden más foci
2025.09.04. 08:56

Újra megdőlt az átigazolási rekord a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.09.02. 13:44

Nincs több kérdés, Donnarumma a Man. City új kapusa – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.02. 11:23

Manchesterből igazolt BL-győztes védőt az Inter – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 11:11

Végül nem Sallaiékhoz, de távozott a Man. City legsikeresebb kapusa – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.02. 09:45

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30

Az FTC-ből kölcsönzött támadót a Real Zaragoza

Labdarúgó NB I
2025.09.01. 21:53
Ezek is érdekelhetik