Gyász: rosszul lett gólja után, elhunyt a megyei csapat játékos-edzője

2023.05.29. 12:29
null
Rosszul lett meccs közben, elhunyt a Juta játékos-edzője, Tóth Norbert (Fotó: Lang Róbert/Somogyi Hírlap)
Félbeszakadt a Somogy vármegyei első osztályú labdarúgó-bajnokság 30., utolsó fordulójában rendezett Juta–Toponár mérkőzés, miután a hazaiak játékos-edzője, Tóth Norbert gólja után rosszul lett és ezért az öltözőbe ment, ahol csapattársa már élettelenül talált rá. A labdarúgó életéért még 50 percig küzdöttek, majd kórházba szállították, ahol elhunyt – írta meg a sonline.hu.

 

A megyei lap még szombaton számolt be róla, hogy félbeszakadt a Juta–Toponár Somogy vármegyei labdarúgó-mérkőzés. A találkozón a házigazdák Márton Csaba Dávid góljával szereztek vezetést, de nem sokkal később Decsi Richárd révén egyenlített a Toponár. Egy perccel később a hazaiak játékos-edzője, Tóth Norbert is betalált, de gólja után rögtön cserét kért, s az öltözőbe ment.

„Valamelyik játékostársam azt látta, mintha nem lenne teljesen magánál a játékos-edzőnk. Nagy szerencse, hogy utánament. Akkor már ott feküdt Tóth Norbert mozdulatlanul és élettelenül az öltözőnkben” – idézi a Jovánczai testvérek egyik tagját a megyei lap, amely a Toponár játékos-edzőjét is megszólaltatta.

„Én úgy tudom, hogy miután Norbi rosszul érezte magát a meccsen, saját maga hívta ki a mentőket, akik villámgyorsan kiérkeztek. Nagyon sokáig küzdöttek az életéért. Ott azt mondták, hogy 11 alkalommal hozták vissza. Aztán – ha nagyon gyengén is – újra tapintható volt a pulzusa, így szerencsére el tudták vinni a mentősök. Hogy mi lesz a meccs sorsa, az most másodlagos. A legfontosabb, hogy Tóth Norbi jöjjön rendbe és épüljön fel; az egész toponári csapat és szakvezetőség nevében kívánunk neki mielőbbi gyógyulást” – mondta Ivusza Gábor, a Toponár játékos-edzője, ám mint később kiderült, Tóth Norbert életét a kórházba szállítást követően nem tudták megmenteni.

Legfrissebb hírek

„Hatalmas ölelés ezekben a nehéz időkben, Leo” – Cristiano Ronaldo üzent a gyászoló Messinek

Minden más foci
9 órája

„Mindig jelen leszel” – Messi elköszönt édesapjától

Minden más foci
11 órája

Gyász: elhunyt a 200 méteres síkfutás korábbi olimpiai bajnoka

Atlétika
2026.08.10. 07:21

Gyász: elhunyt egy versenyző a nagyatádi triatlonversenyen

Egyéb egyéni
2026.08.09. 12:43

Gyász: elhunyt Lionel Messi édesapja

Minden más foci
2026.08.08. 16:19

Gyász: halálra verték a telefonjáért az ugandai rekordbajnok csapatkapitányát

Minden más foci
2026.08.06. 11:52

Gyász: elhunyt Melis Zoltán olimpiai ezüstérmes evezős, korábbi szövetségi kapitány

Egyéb egyéni
2026.08.05. 18:20

Gyász: meghalt a világhírű hegymászó, lavina sodorta el a Broad Peaken

Egyéb egyéni
2026.08.01. 21:54