Edzősors: Vanczák Vilmos vezetőedzőként folytatja

D. S. B.D. S. B.
2023.06.19. 10:30
null
Vanczák Vilmos lett a Puskás Akadémia II vezetőedzője (Fotó: pfla.hu)
A 79-szeres magyar válogatott Vanczák Vilmos lett a labdarúgó NB III-ban szereplő Puskás Akadémia II vezetőedzője – számolt be róla honlapján a felcsúti klub.

 

Vanczák Vilmos az elmúlt öt évben a Puskás Akadémia NB I-es csapatának szakmai stábjában dolgozott Hornyák Zsolt mellett, ám a 39 éves szakember a klubon belül vált, és a következő idényben vezetőedzőként irányítja az NB III-as második csapatot.

Vanczák 2016-ban, tíz év légióskodás után tért haza Magyarországra, a Puskás Akadémiához, majd 2018-ban vonult vissza, azóta dolgozott másoedzőként az NB I-es csapat mellett.

Vanczák Vilmos a következő idénytől viszont a Puskás Akadémia II-t veszi át, miután távozott a csapatot 2020 óta irányító Nagy Ádám.

A Puskás Akadémia II a mögöttünk hagyott idényben negyedik helyen zárt az NB III Nyugati csoportjában, azt megelőzően ötödikként, illetve nyolcadikként végzett a csapat.

Legfrissebb hírek

A Balatonban állva mutatta be új mezeit az NB III-as BFC Siófok

Labdarúgó NB II
2026.08.10. 21:27

Három kiütés az NB III-ban: a Kaposvár és a Gyula 7–0-ra, a Dorog 6–0-ra győzött

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 20:31

Roberto Carlos és a Real Madrid igazgatója meglátogatta Puskás Ferenc sírját

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 15:35

Nívós ellenfelekkel készült a bajnoki rajtra a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 10:40

Pinezits Máté: Zavar, hogy a butaságunkkal megajándékoztuk az ellenfelet

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 09:01

Az MTK újra kétgólos hátrányból egyenlített, de a Puskás Akadémiáé lett a három pont

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 19:28

Kerezsi Zalán: Szeretek gólt szerezni, élvezem, ha csatár lehetek

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 14:30

Már egy pénteki iksszel élre ugorhat az MTK; kilenc éve nem kezdett ilyen rosszul a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 14:01