NB II: ketten visszavonultak és még hatan távoztak Szegedről

F. B.F. B.
2023.06.20. 19:57
null
Szatmári Lóránd egy év után távozott Szegedről (Fotó: Karnok Csaba/Délmagyarország)
Hatan távoztak a labdarúgó NB II-ben szereplő Szeged-Csanád GA-től, emellett ketten visszavonultak, s egyelőre öt játékos érkezett – számolt be róla a klub honlapja.


Nagy a jövés-menés a Szegednél, a felkészülést megelőzően hat játékos távozott, ketten visszavonultak, s eddig összesen érkeztek.

Szatmári Lóránd 2022 nyarán érkezett Szegedre, 27 NB II-es bajnoki mérkőzésen 5-ször segítette gólpasszal a csapatot. Szakály Dénes egy idényt töltött a klubnál, 32 bajnokin egy gólt és 7 gólpasszt ért el. Farkas Aurél két időszakon keresztül erősítette a szegedieket: először 2016 és 2017 között, majd 2021 és 2023 között, s összesen 81 bajnoki mérkőzésen 2 gólt szerzett.

Géresi Krisztián, Kundrák Norbert, illetve Rédling Kevin kölcsönjátéka után visszatért anyaegyesületéhez, a Fehérvárhoz, a DVSC-hez, illetve a Mezőkövesdhez.

További hír, hogy befejezte pályafutását Vári Barnabás és Simon Ádám. A szegedi születésű Vári 2021 nyarán igazolt a Szegedhez, ahol 16 tétmérkőzésen 2 gólt szerzett. A korábbi háromszoros válogatott, egyszeres magyar bajnok, U20-as vb-bronzérmes Simon pedig három év alatt 79 bajnoki mérkőzésen 3 gólt szerzett. Simon Ádám pályafutása során szerzett tapasztalatait a klub szolgálatában hasznosítja a továbbiakban.

Magyar Zsolt és Palincsár Martin után a védelem tengelyébe is szerződtetett játékost a Szeged, Dimitrije Acsimovicsot a szerb Partizan Beograd utánpótlásából. A támadó Daru Bence féléves kozármislenyi kölcsönjátékot követően tért vissza Szegedre. A legfrissebb igazolás pedig az ETO FC Győrtől érkező 26 esztendős szélső, Óvári Zsolt, aki ma kettő plusz egy évre írt alá.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SZEGED-CSANÁD GA-NÁL
Érkezők: Daru Bence
(Kozármisleny – kölcsönből vissza), Dimitrije Acsimovics (szerb, Partizan Beograd – Szerbia),Magyar Zsolt (Szeged-Csanád GA), Óvári Zsolt (ETO FC Győr), Palincsár Martin (MTK)
Távozók:
Géresi Krisztián (Vasas – kölcsönből vissza, onnan ?), Szatmári Lóránd (?), Szakály Dénes (?), Farkas Aurél (?), Kundrák Norbert (Debreceni VSC – kölcsönből vissza), Rédling Kevin (Mezőkövesd – kölcsönből vissza), Simon Ádám (visszavonult), Vári Barnabás (visszavonult)

Legfrissebb hírek

Könyves Norbert: Még nem hagyom abba!

Labdarúgó NB II
2 órája

NB II: új játékos Ajkán és a BVSC-nél, egy távozó Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
2 órája

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44

Szerbiából igazolt jobbhátvédet az NB II-es Szeged

Labdarúgó NB II
2026.06.27. 00:38

Az NB II-es FC Ajka kapust és védőt szerződtetett

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 17:51

Kölcsönadta fiatal támadóját a Vasas az NB II-es Mezőkövesdnek

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 16:51

NB III: az élvonalból igazolt a Haladás, befejezte pályafutását a rutinos pécsi kapus

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 23:56

NB II: soroksári távozók, BVSC-érkező; nem feleltek meg a diósgyőri próbajátékosok

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 22:23
Ezek is érdekelhetik