NB II: hívta a Tiszakécske, így maradhatott a ligában a kapus

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2023.07.07. 12:59
null
Prokop Rostislav munkában egy NB II-es bajnokin (Fotó: Délmagyarország/Kuklis István)
Prokop Rostislav személyében rutinos kapust szerződtetett a Tiszakécske – tudtuk meg az NB II-es labdarúgócsapat hivatalos honlapjáról.

 

„Sajnos kiestünk a Szentlőrinccel, de én mindenképpen az NB II-ben szerettem volna maradni, így jókor jött a tiszakécskei lehetőség. Horváth Adrián és Nagy Zsolt keresett meg, és már az elejétől kezdve érdekes volt, amit felvázoltak. Elég hamar megállapodásra jutottunk. Örülök, hogy itt vagyok” – idézi a klubhonlap a 27 éves, felvidéki születésű kapust, akinek első magyarországi klubja az FTC volt, onnan a SZEOL-on, az Iváncsán és a Szentlőrincen keresztül vezetett az útja Tiszakécskére.

Prokop Rostislav az előző két idényben 57 NB II-es bajnokin védett.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A TISZAKÉCSKÉNÉL
Érkezők:
Bekker Roland (ETO FC Győr), Bencze Márk (ETO FC Győr), Lovas Andor, Lovas Zsombor (mindkettő Kecskemét II – kölcsönből vissza), Prokop Rostislav (Szentlőrinc), Torvund Alexander (Csákvár)
Távozók:
Biben Barnabás (MTK – kölcsönből vissza), Farkas Norbert (?), Halasi Péter (?), Kiprich Dávid (?), Kiss Norbert (Puskás Akadémia – kölcsönből vissza), Major Szabolcs (Kecskemét – kölcsönből vissza), Máté Zsolt (Újpest – kölcsönből vissza), Vachtler Csaba (?), Vajda Botond (DVTK – kölcsönből vissza, onnan DVSC), Végső Előd (?)

 

Legfrissebb hírek

Osváth Attila a Ferencvárosban folytatja pályafutását – hivatalos

Labdarúgó NB I
13 órája

ZTE: eladják a brazil légióst, Baktinak is van kérője – NS-infó

Labdarúgó NB I
20 órája

Távoztak a gambiai légiósok az NB II-es Szegedtől

Labdarúgó NB II
2026.02.04. 18:18

U-válogatott védekező középpályást vett kölcsön a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.02.04. 15:36

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
2026.02.03. 09:15

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 15:19

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26
Ezek is érdekelhetik