NB II: Nyíregyházáról igazolt válogatott szélsőt az ETO

K. Zs.K. Zs.
2023.07.07. 10:35
null
Hamed Yasin itt még nyíregyházi szerelésben (Fotó: Kelet-Magyarország/Pusztai Sándor)
A 23 éves Hamed Yasin személyében Nyíregyházáról szerződtetett szélsőt az ETO FC Győr – derült ki az NB II-es labdarúgócsapat hivatalos honlapjáról. A csereügylet keretében Toma György az ellenkező irányban teszi meg az utat, a középpályás a nyírségieknél folytatja.

 

A magyar állampolgársággal is rendelkező, a szudáni válogatottban is pályára lépő Hamed Yasin Nagyszalontán született, Marosvásárhelyen mutatkozott be a román élvonalban, 2020-ban érkezett Nyíregyházára, majd két év után Békéscsabára került kölcsönbe.

„Egy olyan játékos érkezett hozzánk, aki fiatal kora ellenére már játszott első osztályú mérkőzéseket – idézi az eto.hu Köteles László sportigazgatót. – Nagyon gyors, technikás, jó cselezőkészséggel rendelkező szélsővel bővült a keretünk, aki akár a támadósor közepén is tud játszani. Nagy reményeket fűzök hozzá, biztos vagyok benne, hogy segítségére lesz a csapatnak.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ETO FC GYŐRNÉL
Érkezők: Buna Gábor
(Kecskemét), Farkas Balázs Kesző (Siófok – kölcsönből vissza), Hamed Yasin (Nyíregyháza), Pap Eduárd (román-magyar, FC Botosani – Románia), Szépe János (szlovák-magyar, MTK), Claudiu Bumba (román, Fehérvár FC – szabadon igazolhatóként)
Távozók: Babati Benjámin (Mezőkövesd – kölcsönből vissza), Bekker Roland (Tiszakécske), Bencze Márk (Tiszakécske), Borsos Filip (Ajka), Csinger Márk, Vitális Milán (mindketten Dunaszerdahely – kölcsönből vissza), Fadgyas Tamás (Kecskemét), Fodor Ferenc (?), Kiss Bence (Kecskemét), Kovácsik Ádám (Fehérvár FC – kölcsönből vissza, onnan ?), Papp Milán (Kazincbarcika), Priskin Tamás (visszavonult), Óvári Zsolt (Szeged), Szendrei Ákos (Dunaszerdahely – kölcsönből vissza, majd Kecskemét kölcsönbe), Toma György (Nyíregyháza)

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A NYÍREGYHÁZA SPARTACUSNÁL
Érkezők
: Alaxai Áron (Puskás Akadémia), Bese Balázs (Szentlőrinc), Herjeczki Kristóf (Gyirmót FC Győr), Kesztyűs Barna (Paksi FC – legutóbb Pécs, kölcsönben), Rjasko Mihajlo (Kecskemét), Tamás Olivér (Paksi FC – kölcsönbe), Toma György (ETO FC Győr)
Távozók: Csősz Richárd (?), Farkas Bendegúz (Puskás Akadémia – kölcsönből vissza), Hamed Yasin (békéscsabai kölcsönből vissza, majd ETO FC Győr), Hegedüs Lajos(?),Major Marcell (Puskás Akadémia – kölcsönből vissza, onnan Csákvár – kölcsönbe), Pantovics Nikola (szerb-magyar, ?), Papucsek Barna (Csákvár), Szerető Krisztofer (?),Szokol Zsolt(Sényő)

Legfrissebb hírek

Szegedről jön a KTE harmadik igazolása – hivatalos

Labdarúgó NB II
6 órája

Az MTK szerződtette a Kecskemét csapatkapitányát – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:51

Kovácsréti Márk: Amikor elhagyta a lábam a labda, éreztem, hogy ebből gól lesz

Labdarúgó NB I
2026.05.19. 15:03

Ajkáról érkezik kapus Kecskemétre a távozó Varga Bence helyére

Labdarúgó NB II
2026.05.19. 10:52

„Mim Gergely kész a visszatérésre, egy új feladatra”

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 15:03

ZTE: két érkező hamarosan aláírhat; Akpe újabb kérője; többen távoznak

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 14:10

Ötezren az esőben: átvette a trófeát a bajnok ETO – videó

Labdarúgó NB I
2026.05.17. 17:39

Keane korábbi játékosaival tárgyalhat a Fradi, ha marad az edző – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 12:38
Ezek is érdekelhetik