NB II: fiatal támadó távozott a Budapest Honvédtól

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2023.08.23. 12:31
null
Németh Barnabás távozott a Honvédtól (Fotó: honvedfc.hu)
Németh Barnabással közös megegyezéssel szerződést bontott a labdarúgó NB II-ben szereplő Budapest Honvéd – számolt be róla a klub honlapja.


A 21 éves középcsatár 2017 augusztusában igazolt Kispestre Pécsről és a Magyar Futball Akadémia U16-os korosztályától egészen a felnőttfutballig jutott.

A 2020–2021-es idényben debütált az NB III-ban, majd a következő idényben, egy osztállyal feljebb a Szentlőrincnél szerepelt kölcsönben, ahol 12 bajnokin lépett pályára. A Honvéd második együttesében 58 találkozón 23 gólt szerzett, de az első csapatban egyáltalán nem kapott lehetőséget.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők: Adorján Krisztián
(Budafok), Haragos Viktor (Monor), Holman Dávid (szabadon igazolható, legutóbb Slovan Bratislava – Szlovákia), Horváth Milán (Siófok – kölcsönből vissza), Kálnoki-Kis Dávid (szabadon igazolható – legutóbb ZTE), Kovács Nikolasz (Paks), Kundrák Norbert (Debreceni VSC), Megyeri Gábor (Kazincbarcika– kölcsönből vissza), Makszim Puhtjejev(ukrán, Mosonmagyaróvár – kölcsönből vissza)
Távozók: Luka Capan (horvát, Kifiszia – Görögország), Albi Doka (albán, KF Tirana – Albánia), Brandon Domingues (portugál-francia, DVSC), Richlord Ennin (kanadai, Spartaks Jurmala – Lettország – kölcsönből vissza), Christian Gomis (francia-szenegáli, Mezőkövesd) Vidar Ari Jónsson (izlandi, ?), Lukas Klemenz (lengyel, Górnik Leczna– Lengyelország),László Dávid (szentlőrinci kölcsön után Siófok), Nenad Lukics (szerb, Csangcsun Jataj– Kína), Németh Barnabás (?), Tamás Krisztián (Újpest), Lazar Csirkovics (szerb, ?), Makszim Plakuscsenko (izraeli-ukrán, Maccabi Netanya– Izrael), Herdi Prenga (albán-horvát, RFS – Lettország), Jairo Samperio (spanyol, ?), Zsótér Donát (?), Feledy Balázs (?), Kárász Simon (?), Kozma Richárd (?), Nikola Njamcsulovics (szerb, ?), Nikola Mitrovics (szerb-magyar, BVSC-Zugló)

Legfrissebb hírek

Bodonyi Béla: Nem gondoltam volna, hogy valakinek a karjára kerülök

Labdarúgó NB I
12 órája

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14
Ezek is érdekelhetik