NB II: nagy visszatérő a Honvédnál, aláír a csatár – NS-infó

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
2023.09.02. 07:21
null
Bobál Gergely 2018-ban szerepelt <br />legutóbb a Honvédban (Fotó: Bp. Honvéd)
A Nemzeti Sport értesülései szerint a hétvégén aláírhat a Honvédhoz a korábban Kispesten nevelkedett, júliustól szabadon igazolható 28 éves csatár, Bobál Gergely.

A Honvéd utánpótlásának egykori nagy ígérete, Bobál Gergely 2012-ben a kispestieknél debütált az élvonalban, de a fővárosi piros-feketéknél nem tudott stabil NB I-es játékossá válni, 2018-ban távozott a klubtól, akkor még az NB II-es Csákvárhoz. Később Zalaegerszegen kapta meg a bizalmat, ahol a 2019–2020-as idényben, az eddigi legjobb évadjában 29 NB I-es meccsen tíz gólt szerzett. Ezután játszott a portugál Nacionalban, majd 2021-től a Vasasban, de tavaly nyáron egy évre kölcsönvette a Mezőkövesd, melynél 14 NB I-es meccsen egy gólt szerzett. A nyáron a kölcsönszerződése végén előbb Mezőkövesdről, majd a Vasastól is távozott, így jelenleg szabadon igazolható. A Nemzeti Sport információi szerint hamarosan újra a Honvédban futballozhat, az NB II-ben.

Úgy tudjuk, az elvi megállapodás már megszületett a kispestiekkel és hamarosan a szerződését is aláírja Bobál Gergely, aki várhatóan a jövő héten csatlakozhat a Honvéd keretéhez.

 

Legfrissebb hírek

Román Kupa: Bobál gólja is kellett a Slobozia fordításához

Légiósok
21 órája

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
22 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15