NB II: Schindler Szabolcs visszatért Ajkára – hivatalos

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.10.02. 11:43
null
Schindler Szabolcs (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
A labdarúgó NB II-ben érdekelt FC Ajka a hivatalos honlapján jelentette be, hogy Schindler Szabolcs lett Jeney Gyula utódja a csapat kispadján – a váltásról lapunk már vasárnap beszámolt.

„A mai napon 2026. június 30-ig szóló szerződést írt alá klubunkkal, így immár hivatalos, hogy Schindler Szabolcs váltja a vezetőedzői poszton Jeney Gyulát. Schindler Szabolcs hétvégén, az Aqvital FC Csákvár otthonában ül le ismételten az ajkai kispadra” – olvasható a klub közleményében.

A szakember nem először vállal feladatot Ajkán, hiszen a 2018–2019-es bajnokságban irányításával nagy fölénnyel az első helyen végzett a csapat az NB III Nyugati csoportjában és jogot szerzett az NB II-ben való indulásra, s azóta is folyamatosan a második vonalban szerepel.

Mint beszámoltunk róla, az eddigi edző, Jeney Gyula azután távozott, hogy a csapat a hétközi fordulóban kikapott a Gyirmóttól, így nem tudta teljesíteni a vezetőség elvárását.

Az állás
1. ETO FC Győr1071224–13+1122
2. Nyíregyháza Spartacus95414–6+819
3. Vasas FC1053221–10+1118
4. Kozármisleny1052315–10+517
5. Budafoki MTE1052312–9+317
6. Szeged-Csanád Grosics Akadémia1045112–10+217
7. Szombathelyi Haladás1043313–14–115
8. Kazincbarcika1036112–8+415
9. FC Csákvár1042412–10+214
10. Pécsi MFC93424–4013
11. Tiszakécske1033413–14–112
12. Budapest Honvéd1033412–13–112
13. Soroksár SC1032511–13–211
14. Gyirmót FC Győr1025311–13–211
15. BFC Siófok102359–16–79
16. BVSC Zugló102358–16–89
17. FC Ajka101275–13–85
18. Mosonmagyaróvár10377–23–163
Legfrissebb hírek

A Budapest Honvéd labdarúgócsapata a következő idénytől ismét Kispest-Honvéd FC néven indul

Labdarúgó NB II
2026.01.23. 20:29

Női röpi Extraliga: rangadót nyert a Békéscsaba, a „nagy” Vasas legyőzte a „kis” Vasast

Röplabda
2025.12.21. 17:27

Fél gőzzel is nyert a Vasas Balatonfüreden a női röplabda Extraligában

Röplabda
2025.10.12. 20:19

Történelmi, négygólos győzelemmel mutatkozott be a BVSC új edzője az Ajka ellen

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 19:01

Boér Gábor: Sikerült egy olyan keretet kialakítani, amit három hete nem hittem, de aláírtam volna

Labdarúgó NB II
2025.07.10. 10:56

Boér Gábor: Nem az augusztusi eredmények fogják meghatározni az idényünket

Labdarúgó NB II
2025.07.05. 13:59

Schindler Szabolcs visszatér a Vasashoz, csak épp a tartalékcsapathoz

Labdarúgó NB II
2025.07.01. 20:20

A vezetőedző és a szakmai igazgató is elhagyja az NB II-től búcsúzó Gyirmótot – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.05.29. 13:27
Ezek is érdekelhetik