Tímár Krisztián: Ki lehet mondani, az a célunk, hogy feljusson a Nyíregyháza az NB I-be

N-P. T.N-P. T.
2024.01.29. 08:59
A Mezőkövesd NB I-es labdarúgócsapata a másodosztályban listavezető Nyíregyháza elleni 4–3-as győzelemmel hangolt a jövő heti idényrajtra az utolsó téli edzőmeccsén, amelyen háromszor 45 percet játszottak a csapatok. A találkozó után az NB II-es gárda vezetőedzőjével, Tímár Krisztiánnal beszélgetett az NSO Tv stábja.

Tímár Krisztián szerint labdarúgói különböző formát mutattak.

„Egy-egy játékosom jobb arcát mutatta, másokon még látszott, hogy kell egy kicsit a formán javítani. Jó iramú találkozó volt, elérte a célját. A pontosságon kell még állítani, mert több olyan eladott labdánk volt, ami indokolatlan volt szerintem. Ezeket a hibákat próbáljuk kijavítani, a következő hétvégi mérkőzésre pedig szeretnénk még jobb állapotba kerülni.”

Videónkban Tímár értékeli a Nyíregyháza felkészülését; beszél az új játékosokról, illetve kimondja, tavasszal a feljutás a céljuk. Megkérdezzük, hogy ebbe a versenyfutásba az ETO-n kívül mely csapatok szólhatnak bele, és azt is megtudjuk, mennyire várják már, hogy elkészüljön az új stadion.

 

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MEZŐKÖVESD ZSÓRY–NYÍREGYHÁZA SPARTACUS (NB II) 4–3 (2–2)
Mezőkövesd
MEZŐKÖVESD: Piscitelli – Kállai K., Pillár, Beriasvili, Vajda S. (Kojnok)– Cseke, Gomis –Molnár G., Da. Babunszki (Hedlund), Samperio (Szilágyi) – Drazsics. A 90. perctől: Kovácsik – Szivacski, Kállai Z., Lukics, Kojnok – Szilágyi,  Nagy G., Szolgai, Böle – Szalai J., Hedlund
NYÍREGYHÁZA: Dala (Fejér, 90.)– Baki (Tamás, 90.), Alaxai (Temesvári, 90.), Gengeliczki (Deutsch, 90.), Farkas (Pataki, 90.), Toma (Vass, 90.), Kesztyűs (Sigér, 90.), Kovácsréti (Nagy B., 46.), Nagy D. (Herjeczki, 90.), Myke (Novák, 90.), Géresi (Beke, 90.)
Gólszerző: Drazsics (2 – egyet 11-esből), Da. Babunszki, Lukics, ill. Ramos, Kovácsréti, Nagy B.

 

Legfrissebb hírek

Három perc alatt felállva hosszabbításra mentettek a belgák – videó

Foci vb 2026
44 perce

Diarra és Sarr góljával kettővel vezetett Szenegál Belgium ellen – videók

Foci vb 2026
2 órája

Felkészülés: a Ferencváros legyőzte a Qarabagot Ausztriában

Labdarúgó NB I
5 órája

Kulcsember hagyta el a Fradit

Labdarúgó NB I
11 órája

Katona Levente: Nehéz lesz megállítani Muhamed Tijanit

Labdarúgó NB I
12 órája

Videó: Mbappé és Haaland betalált, Mexikó is nyert – a játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
17 órája

Felkészülés: három góllal kikapott a Nyíregyháza cseh ellenfelétől

Labdarúgó NB I
2026.06.30. 20:10

Négy szakember érkezését jelentette be az ETO FC

Labdarúgó NB I
2026.06.30. 20:04
Ezek is érdekelhetik