Honvéd: új ajánlatot tettek a válogatott középpályásnak, aki iránt az NB I-ből is érdeklődnek

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
2024.06.26. 12:44
Holman Dávidnak (labdával) új szerződést ajánlott a Honvéd (Fotó: Földi Imre)
Korábban már beszámoltunk róla, hogy az NB II-es Budapest Honvéd labdarúgócsapata nem élt opciós szerződéshosszabbítási jogával az ötszörös válogatott középpályás, a 31 éves Holman Dávid ügyében, ám azóta a kispesti klub új szerződést kínált neki.

 


A múlt héten számoltunk be arról, hogy az NB II-es Honvéd nem él opciós hosszabbítási jogával Adorján Krisztián, Bobál Gergely és Holman Dávid ügyében. Utóbbi játékosnak azonban információink szerint azóta új szerződést ajánlott a kispesti klub.

Megállapodás még nem született a felek között, mert a középpályás iránt több klub is érdeklődik, köztük a DVTK, melynek vezetőedzője, Vladimir Radenkovics már dolgozott együtt Holmannal, amikor a pozsonyi Slovan másodedzője volt.

Ezzel együtt most arra van a legnagyobb esély, hogy Holman elfogadja a kispestiek ajánlatát (a diósgyőriek esetében ajánlatról még nem beszélhetünk) és új megállapodást köt a Honvéddal, amely tavaly nyáron igazolta le, azóta 27 NB II-es meccsen négy-négy gólt és gólpasszt ért el a kispestieknél.

A tulajdonosváltás előtt is álló Honvéd ezen a nyáron eddig két új szerzeményt jelentett be, az Újpestről szerződtetett Branko Pauljevicset és a Gyirmótról igazolt Medgyes Zoltánt. Úgy tudjuk, hogy néhány hete a szabadon igazolható Könyves Norbertet is megkereste a klub, de más ajánlatai is vannak, és nem valószínű a kispesti folytatás.


 

 

Legfrissebb hírek

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
Tegnap, 10:45

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Sós Bence: Ha bemegy a harmadik, nyerünk Soroksáron

Labdarúgó NB II
2026.09.22. 14:36

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Az utolsó pillanatokban mentett pontot a listavezető Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 20:42

Egy pontot Karcagról is elvitt a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:56