A skót újonchoz igazolt a Mezőkövesd válogatott középpályása

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.07.17. 13:22
David Babunszki (balra) Skóciába szerződött (Fotó: Kovács Péter)
A skót élvonalbeli labdarúgó-bajnokságba feljutó Dundee Unitednél folytatja pályafutását a labdarúgó NB I-ből kiesett Mezőkövesdtől távozó 14-szeres északmacedón válogatott középpályás, David Babunszki.

Az egykor a Barcelona akadémiáján pallérozódó, a szerb Crvena zvezda mellett japán és román csapatokban is megfordult David Babunszki 2021-ben igazolt Magyarországra a Debrecenhez, majd egy évvel később szabadon igazolhatóként távozott Mezőkövesdre.

A 30 esztendős középpályás az NB I-ben 68 mérkőzésen négy gólig és hét gólpasszig jutott, ám a mögöttünk hagyott idényben ő sem tudott segíteni abban, hogy a Mezőkövesd megőrizze élvonalbeli tagságát, s a matyóföldiek az NB II-be történő kieséssel megváltak légiósaiktól.

Babunszki most találta meg új csapatát, a skót élvonalba feljutó Dundee Unitedet, amely 1+1 éves szerződést kötött vele.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC-NÉL
Érkezett: Bányai Péter (Iváncsa), Bartusz Dániel (szerb-magyar, VSC 2015 Veszprém), Bodnár Attila (Hatvan – kölcsönből vissza), Bora György (Békéscsaba 1912 Előre), Csirmaz István (Diósgyőri VTK), Deczki Máté (Hódmezővásárhelyi FC), Harsányi István (Pécsi MFC), Jacsó Dávid (Salgótarjáni BTC), Kállai Zalán (Tiszakécskei LC – kölcsönből vissza), Krausz Raul-Zoran (román-magyar, Pécsi MFC), Márkus Attila (Tiszakécskei LC – kölcsönből vissza), Nagy Roland (DVSC II), Varjas Zoltán (BFC Siófok), Zachán Péter (VSC 2015 Veszprém), Vanja Zvekanov (szerb-magyar, Szombathelyi Haladás)
Távozott: Ilja Beriasvili (grúz, MTK Budapest), Marko Brtan (horvát, ?), David Babunszki (északmacedón-spanyol, Dundee United – Skócia), Bőle Lukács (?), Sztefan Drazsics (szerb, APOEL Nicosia – Ciprus), Christian Gomis (szenegáli, BG Pathum United – Thaiföld), Lucas Hedlund (svéd, GAIS – Svédország),  Aleszkandr Karnickij (fehérorosz, ?), Kotula Máté (kazincbarcikai kölcsön után Kecskeméti TE), Kócs-Washburn Erik (DVSC – kölcsönből vissza), Kovácsik Ádám (?), Andrej Lukic (horvát, Ruch Chorzow – Lengyelország), Márkus Attila (Békéscsaba 1912 Előre), Molnár Gábor (Kisvárda Master Good), Nagy Gergő (KFC Komarno – Szlovákia), Pillár Róbert (szlovák, KFC Komarno – Szlovákia), Riccardo Piscitelli (olasz, Újpest), Jairo Samperio (spanyol, ?), Szilágyi Szabolcs (román-magyar, Vasas FC – kölcsönből vissza, onnan FK Csíkszereda – Románia, kölcsönbe,), Szivacski Donát (Vasas FC – kölcsönből vissza, onnan?), Szolgai Máté (szlovák-magyar, DAC 1904 – Szlovákia – kölcsönből vissza), Ugrai Roland (Gyirmót FC Győr)

 

Legfrissebb hírek

NB I: íme, a 20. forduló válogatottja a Nemzeti Sportnál

Labdarúgó NB I
13 órája

A DVSC-nek elege lett Rúsz Márton játékvezetőből

Labdarúgó NB I
14 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 15:19

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 21:38

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

Hazai pályán sem bírt a Mezőkövesddel a Karcag

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:49

Nem bírt egymással a DVTK és a Kisvárda Miskolcon

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 14:35

Turkuban megműtötték a DVTK válogatott védőjét

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 11:07
Ezek is érdekelhetik