NB II: Révész Attila szerint Magyarországon divattá vált az edzőbuktatás

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.08.26. 07:42
Révész Attila (Fotó: Kovács Péter)
Mint ismert, a Kisvárda 3–2-re kikapott Ajkán a labdarúgó NB II 5. fordulójában. A mérkőzés után Schindler Szabolcs és Révész Attila értékelt.

„Megérdemelték a győzelmet a hazaiak, az első félidő miatt főleg. Érthetetlen volt számomra tizenöt perc. Az utóbbi időben Magyarországon divattá vált, hogy játékosok turpisságukkal és csalásukkal megbuktatják az edzőket, és nálunk is van olyan futballista, aki alibizik, takarékon játszik, az első félidő derekáig a masszőröm többet futott, mint néhányan a pályán. – fogalmazott a lefújás után a szabolcsiakat megbízott vezetőedzőként irányító sportigazgató, Révész Attila. – Itt, nálunk nem a klub fog bukni, hanem a játékos, ezeket az embereket el kell távolítani innen. A második félidő már jobban nézett ki, ha van még vissza egy kis idő, akkor meg is fordíthattuk volna a mérkőzést. Nehéz bajnokság elé nézünk, nem mehetünk senki ellen sem biztosra.”


„Az első félidőben nagyon jól játszottunk, gólokat szereztünk, a másodikban átadtuk a területeket, de ekkor is sikerült betalálnunk, minden úgy történt, ahogy elterveztük. – így a hazaiak mestere, Schindler Szabolcs. – A mérkőzés végén viszont két gólt is kaptunk, kevésbé ültek a cserék most, és két perc kihagyás elég volt hozzá, hogy visszahozzuk a meccsbe az ellenfelet.”

LABDARÚGÓ NB II
5. FORDULÓ
FC AJKA–KISVÁRDA MASTER GOOD 3–2 (2–0)
Ajka, Városi Sportcentrum, 700 néző. Vezette: Berényi Tamás (Georgiou Theodoros, Bertalan Dávid)
AJKA: Szabados – Tóth G., Tar, Kenderes, Csemer (Garai, 87.) – Kopácsi, Csizmadia Z. (Sejben, 72.) – Kovács N. (Pantovics, 72.), Zsolnai, Borsos F. (Doncsecz, 59.) – Szarka Á. (Bobál G., 59.). Vezetőedző: Schindler Szabolcs
KISVÁRDA: Hrabina – Cipetic, Stefan, Jovicic, Körmendi (Szőr, 73.) – Matic (Bíró B., a szünetben), Babják (N. Ponomarenko, 67.) – Molnár G., Szpaszics (Gyurkó, 67.), Camaj (Soltész D., a szünetben) – Mesanovic. Megbízott vezetőedző: Révész Attila
Gólszerző: Borsos F. (14.), Csizmadia Z. (26.), Tar (68.), ill. Szőr (89.), Molnár G. (90+1.)

 

Legfrissebb hírek

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
17 perce

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
11 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:13

A hajrában bukott pontokat a Vasas, lesimázta a Kecskemét a Szegedet és feljutó helyre lépett előre – ez történt az NB II 16. fordulójában

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 17:01

Potyagóllal debütált Tiszakécskén az utánpótlás-válogatott kapus

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 16:03

Nyolc gól, büntető, dulakodás, kiállítás: őrült meccset nyert a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:55

A Békéscsaba nyerte a kiesési helyosztót és megelőzte a Soroksárt

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:50
Ezek is érdekelhetik