Gyerekfocisták foglalták el egy napra a Pancho Arénát

K. Zs.K. Zs.
2024.10.14. 11:15
Fotó: Majoros Árpád Csaba/Magyar Máltai Szeretetszolgálat
Több mint 500 gyermek érkezett a felcsúti Puskás Akadémiára vasárnap az ország legelmaradottabb településeiről a Felzárkózó Települések Kupájára, amelyről az idén Szalonna, Kömlő, Nagyecsed és Komádi vitte haza az aranyérmet – olvasható a Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapján.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Sportegyesülete október 13-án immár negyedik alkalommal rendezte meg a nehéz sorsú gyermekeket megmozgató országos bajnokságot, amelyen – a három korosztályos torna mellett – az idén először vehettek részt a gyermekotthonok legjobb csapatai.

A programban az év első felében 1500 gyermek vett részt a régiós selejtezőkön. A FETE Kupán a három korosztály 38 együttese mellett 10 gyermekotthon csapata mérkőzött meg.

A felzárkózó települések fiatal tehetségeit célzó program megvalósításában a Magyar Labdarúgó-szövetség is a kezdetektől részt vesz: a 2023-ban alakult FETE-válogatottnak (U12, U16) edzéslehetőséget kapnak Telkiben, illetve a játékosok címeres mezben léphettek pályára mérkőzéseiken. A tavalyi fair play díjas tiszaburai csapat személyesen búcsúztathatta az Eb-re kiutazó férfi A-válogatott játékosait, akik autogramokkal és fotókkal kedveskedtek a FETE Kupa résztvevőinek.

A győztesek
U10: Szalonna
U12: Kömlő
U15: Nagyecsed
Gyermekotthonok: Komádi

További részletek ide kattintva!

 

Legfrissebb hírek

Szó sincs a Honvédról, a Csákvár továbbra is a Puskás Akadémia fiókcsapataként szerepel

Labdarúgó NB II
9 órája

Hosszabbított lengyel védőjével a Puskás Akadémia – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.05.20. 19:46

Konferenciát tartottak az erőfejlesztés, a rehabilitáció és az adatelemzés aktuális kérdéseiről

Minden más foci
2026.05.20. 10:51

Németh Krisztián veszi át Bogdán Ádám helyét az MLSZ-ben

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 14:30

Az ETO megakadályozhatja, hogy a Fradi 100 éve nem látott sorozatot állítson be

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 13:18

A Szparinál van motiváció; a Puskás Akadémia–MTK meccsen többen búcsúzhatnak

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 10:49

MLSZ: Az Újpest és az FTC is szektorbezárást kapott

Labdarúgó NB I
2026.05.14. 23:29

A válogatottba bekerülő Markgráf Ákos iránt külföldi és magyar klubok érdeklődnek

Labdarúgó NB I
2026.05.13. 11:06
Ezek is érdekelhetik