NB III: kinevezték az FC Sopron új vezetőedzőjét

F. B.F. B.
2025.04.01. 16:30
Székely Tibor lett az FC Sopron trénere (Fotó: FC Sopron/Facebook)
Április 1-jétől Székely Tibor látja el a labdarúgó NB III Északnyugati csoportjában szereplő FC Sopron vezetőedzői feladatait – számolt be róla a klub közösségi oldala.

A soproniak elsődleges szempontja az volt, hogy olyan szakembert találjanak, aki beleillik a klub struktúrájába és passzol a kerethez. Székely Tibor jártas a fiatalok képzése terén, emellett rutinos tréner. Edzői pályafutása során irányított női NB I-es csapatot, illetve a férfi NB II-ben Szigetszentmiklóson dolgozott vezetőedzőként, legutóbb pedig az NB III-as Kaposvárnál tevékenykedett, de a somogyiaktól idén januárban távozott.

„Nagyon örülök neki, hogy bizalommal fordult felém a vezetőség – ecsetelte a szakember a klub közösségi oldalán. – Azért jöttem, hogy a csapat biztosan bennmaradjon, illetve, hogy jövőképet tudjunk lerakni, ami az együttest előreviszi. A célom egyértelműen az, hogy előrelépjünk játékban és az eredményességben is.”

Az FC Soprontól március 12-én távozott Bücs Zsolt, s a Dorog trénere lett, azóta Finta Zoltán asszisztensedző irányította megbízott trénerként a soproniakat, s Székely kinevezése után is marad a szakmai stáb tagja.

A soproni gárda 22 forduló után 25 ponttal a bajnokság 11. helyén áll.

 

Legfrissebb hírek

NB III: ikszelt a Haladás a Mosonmagyaróvárral, Siófokon nyert a Pécs

Labdarúgó NB II
2026.10.11. 20:45

NB III: tizenegyből tizenegy – továbbra is hibátlan a Gyula délkeleten

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 18:17

NB III: a Haladás kétszer egyenlített a rangadón, megőrizte első helyét a tabellán

Labdarúgó NB II
2026.10.04. 20:48

Élvonalbeli múlttal rendelkező játékosok érkeztek az NB III-as DEAC-hoz

Labdarúgó NB II
2026.10.02. 16:21

Két barcikai távozó is csapatot talált – Békéscsabán és Horvátországban

Labdarúgó NB II
2026.09.30. 14:21

NB III: kiütötte a Haladás a Pápát, belefutott a késbe az Eger

Labdarúgó NB II
2026.09.27. 20:07

NB III: a Gyula a Kispest-Honvéd II ellen is megtartotta hibátlan mérlegét

Labdarúgó NB II
2026.09.26. 18:42

NB III: legyőzte a Honvéd II az Újpest II-t, kiütötte a Vasas II a Csepelt

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 19:34