Győzött és feljutott a női NB I-be az Újpest

D. S. B.D. S. B.
2025.05.10. 14:11
null
A lila-fehérek feljutottak a női élvonalba (Fotó: Újpest FC)
A lila-fehérek egy fordulóval az idény vége előtt tették biztossá feljutásukat.

Kiütéses, 10–0-s győzelmet aratott a tabella 10. helyén álló Salgótarjáni VSE vendégeként Somoskőújfalun és sikerével biztossá tette bajnoki címét, illetve NB I-be jutását a női NB II Keleti csoportjában az Újpest FC.

A fővárosi lila-fehérek abban a tudatban léptek pályára a 21. fordulóban, hogy már egy döntetlennel is biztossá teszik aranyérmüket a másodosztályban, ugyanis hat ponttal előzik meg a második helyezett Egert. A IV. kerületiek semmit nem bíztak a véletlenre, a szünetig négy góllal léptek el, végül Katona Vanda és Oláh Adrienn négy-négy, illetve Kerekes Krisztina, valamint Szili Flávia egy-egy találatával 10–0-ra nyertek és egy fordulóval az idény vége előtt biztossá tették bajnoki címüket, valamint NB I-be jutásukat.

Az újpestiek az aranyérem mellett a gólkirálynői címet is begyűjthetik, hiszen csatáruk, Oláh Adrienn 46 gólnál jár.

A női NB II-ből a Keleti csoport bajnoka mellett a Nyugati csoport első helyezettje jut fel az élvonalba, ahonnan két együttes búcsúzik az idény végeztével.

 

Legfrissebb hírek

Női labdarúgó NB I: újpesti siker Pécsen

Labdarúgó NB I
13 órája

Preisinger Sándor: Az könnyelmű, akiben nincs alázat és felelősségérzet

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:22

A hétvége bakija: ezzel a góllal győzte le az Újpest a ZTE-t a labdarúgó NB I-ben – videó

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:50

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Konferencialiga-szereplő csapathoz igazolt az Újpestről távozó légiós

Minden más foci
2026.09.21. 07:51

Így fordított az Újpest a Zalaegerszeg ellen – képgaléria

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 22:17

Óriási hiba döntött a végén, az Újpest az utolsó negyedórában fordította meg a ZTE elleni bajnokit

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 18:52

A Megyeri úton kiderülhet, a magyar játékos vagy a légiós jobb-e

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 12:16