Révész Attila a Kisvárda jelenlegi játékoskeretéről: nagyon sokan nem fognak maradni

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2025.05.19. 08:11
null
A már biztos feljutó és NB II-es bajnok Kisvárda 3–0-s vereséget szenvedett a Honvéd otthonában. A mérkőzés után Révész Attila arról beszélt, hogy nem voltak elég motiváltak a játékosai, s az is jól látszódott, hogy nem elég erős a jelenlegi keretük az NB I-hez.

„Ez az utóbbi néhány meccs azért volt fontos – a Békéscsaba, a Szeged és most a Honvéd elleni –, hogy tiszta képet kapjunk a keretünkről. Nagyon sokan nem fognak maradni, ez alapján ezt tudom mondani” – fogalmazott Révész Attila, a Kisvárda vezetőedzője a Honvédtól elszenvedett 3–0-s vereség után. A klub sportigazgatójaként egyben azt is elmondta, hogy ettől a héttől kezdődnek a tárgyalások a játékosokkal, de az kétségtelen, hogy az NB I-re erősíteniük kell a keretüket, mert az már ősszel látszott, hogy sokan képességbeli problémákkal küzdenek. 

Videónkban arról is beszél, hogy csapata motiválatlan volt az utolsó előtti fordulóban lejátszott meccsen, míg a Honvéd hozzáállását dicséri. S szó esik arról is, hogy eleget tudnak-e majd tenni az MLSZ elvárásainak, hogy átlagban öt magyar játékos legyen a pályán a Kisvárdában. 

A nap folyamán hosszabb videós interjúval is jelentkezünk Révész Attilával, aki azt is elmondta az NSO Tv-nek, mentálisan mennyire nehéz egyszerre vezetőedzőként és sportigazgatóként is dolgozni a klubért. 

Labdarúgó NB II
2025.05.18. 20:55

NB II: újra feljutásra áll a Vasas; kétcsapatosra szűkült a bennmaradásért zajló csata

A Honvéd megszakította a már bajnok Kisvárda veretlenségi sorozatát • Kiütötte a Szentlőrinc a Tatabányát • Kétgólos hátrányból fordított a Kozármisleny.

LABDARÚGÓ NB II
29. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD FC–KISVÁRDA MASTER GOOD 3–0 (0–0) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Budapest, Bozsik Aréna, 2885 néző. Vezette: Derdák Marcell (Rózsa Dávid, Punyi Gyula)
HONVÉD: Megyeri G. – Pauljevics, Szabó A., Hangya (Sigér Á., a szünetben) – Pinte (Kántor K., 75.), Somogyi Á., Pekár I., Pintér M. – Keresztes N. (Petrók, 87.), Földi D. (Szabó Á., 58.), Simon B. (Hetyei, 75.). Megbízott edző: Márton István
KISVÁRDA: Popovics – Cipetic, Matic, Széles (Jovicic, 77.) – Bíró B. (Pap Zs., 62.), Soltész I. (Szőr, 69.), Popoola (Osztrovka, 69.), Soltész D. – Matanovics – Gyurkó M. (Molnár G., 62.), Mesanovic. Vezetőedző: Révész Attila
Gólszerző: Pauljevics (1–0) a 74., Matic (öngól, 2–0) a 79., Hetyei (3–0) a 90+2. percben
MESTERMÉRLEG
Márton István: – Nagyon szerettünk volna hazai pályán a közönségünktől jó eredménnyel búcsúzni. Szerencsére sikerült, de tudjuk, hogy nincs vége a bajnokságnak, mert lesz még egy mérkőzésünk a Vasas ellen, és ez mindig kiemelt fontosságú találkozó.

Legfrissebb hírek

A Vasas a Puskás Akadémiát, az Ajka a Kisvárdát ejtette ki a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
6 órája

A Győr, az FTC és a Debrecen is simán nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.09.10. 19:52

Már a 16 között megismétlődik a bajnoki bronzcsata a női Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.09.09. 15:17

A NEKA nyerte meg az újoncok rangadóját a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.09.06. 19:58

Férfi vízilabda ob I: magabiztos győzelemmel rajtolt a Honvéd

Vízilabda
2025.09.06. 18:30

Kisvárda: kölcsönadják a csatárt; a nigériai védő az NB III-ba érkezett

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 13:03

Az Újpest felkészülési meccsen győzött a Honvéd ellen

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 12:44

A Ferencváros szélsője kölcsönben Kisvárdán folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.03. 15:46
Ezek is érdekelhetik