Aláírták a szerződést – Székesfehérvár önkormányzatának tulajdonába került a Fehérvár FC

2025.06.13. 21:10
null
Fotó: Török Attila
Néhány nappal azt követően, hogy Székesfehérvár közgyűlése kifejezte szándékát a labdarúgó NB I-ből kieső Fehérvár FC átvételére és ezzel a fehérvári futballélet megmentésére, péntek este hivatalosan is aláírták az adásvételt megerősítő szerződést – derült ki a város hivatalos honlapjáról.

Mint ismert, Garancsi István, a Fehérvár FC eddigi tulajdonosa – a csapat élvonalból történt kiesése után – május 26-án bejelentette, hogy egyforintos vételárért felajánlja a klubot Székesfehérvár városának.

„Extrém rövid határidő állt a város rendelkezésére a cég átvilágítására és a klub esetleges átvételének előkészítésére” – fogalmaz a péntek este megjelent közlemény, amely emlékeztet: június második hetében a városi közgyűlés 19 igen és két tartózkodás mellett úgy döntött, hogy kész átvenni és továbbvinni a fehérvári labdarúgás ügyét.

Az adásvételt rögzítő, hivatalos szerződés egyeztetése után péntek este sor került az aláírásra: június 13-ával immár hivatalosan is Székesfehérvár önkormányzata lett a Fehérvár FC Kft. tulajdonosa.

„A következő fontos feladat a labdarúgócsapat nevezésének leadása az NB II-es magyar bajnokságba, ennek határideje június 16-a – olvasható a közleményben, amelynek végén a város megköszöni és a továbbiakra is kéri a drukkerek türelmét. – A következő hetekben számos nehéz tulajdonosi döntést kell meghoznia az önkormányzatnak, és szintén nehéz sportszakmai, működési döntések várnak a klubra. A közgyűlési döntésben kijelölt keretrendszer és célok csak gyors, hatékony intézkedésekkel érhetőek el.”

A Nemzeti Sport információi szerint legkésőbb jövő hét elején bejelentik a csapat új vezetőedzőjét, aki jó eséllyel az NB I-ben legutóbb 2023-ban Zalaegerszegen dolgozó Boér Gábor lesz.

 

 

Legfrissebb hírek

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:40

NB II: a Soroksár négy gólt szerezve kitütötte a DVTK-t, harmadik vereségét is elszenvedte a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:24

A Soroksár a második félidőben kiütötte a Diósgyőrt

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

A Csákvár az erőtlen Kozármisleny ellen szerezte meg első győzelmét a bajnokságban

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

Az első gól meghozta az első győzelmet is a Szentlőrincnek

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:22

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

A ráadásban mentett pontot a Karcag Ajkán

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:38

Brutális lapjárás, de csak egyetlen gól a Vidi és a Szeged meccsén

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:26