Boér Gábor: Nem az augusztusi eredmények fogják meghatározni az idényünket

KAISER TAMÁSKAISER TAMÁS
2025.07.05. 13:59
null
Győzelemmel debütált a Videoton kispadján Boér Gábor (Fotó: vidi.hu)
Kétgólos győzelemmel mutatkozott be a Videoton kispadján Boér Gábor. A székesfehérvári csapat hátrányból fordítva nyert a BVSC ellen. A hazaiak vezetőedzője a találkozó után kiemelte, örömteli, hogy új, és fiatal játékos is szerzett gólt a fővárosiak ellen, de hangsúlyozta, a csapat még az út elején jár, fontos a türelem a Videotonnal szemben.

Már a bemelegítés alatt is zúgott a „Hajrá, Videoton”! A székesfehérvári alakulat hét év után szerepelt ismét ezen néven mérkőzés jegyzőkönyvében. A 26 év után az első osztályból búcsúzó csapat az NB II-es felkészülésnek új edzővel, Boér Gáborral vágott neki. A ZTE-vel két évvel ezelőtt Magyar Kupát nyerő szakember a BVSC ellen küldhette pályára első ízben az általa összerakott Videoton.

A korai, 11 órás kezdés sem tántorította el a szurkolókat, és bár a kapu mögött a tábor helye üresen maradt – illetve dehogy maradt, egy nagyjából húsz fős kis srácokból álló csoport mutatta meg, lesz a fehérvári ultráknak utánpótlása –, így is több százan voltak kíváncsiak a Videoton első felkészülési mérkőzésre.

A nézők az első félidőben gólt nem, de két fehérvári kapufát láthattak. A második játékrész elején, az 57. percben Csernik Kornél szép góljával szerezte meg a vezetést a BVSC. Bő tíz perc múlva jött az egyenlítés: Tóth Tamás Vid adott be jobbról, a visszazáró Benkő-Bíró Norbert olyan szerencsétlenül ért bele, hogy a labda a BVSC kapujában kötött ki. Öt perccel később, a 73. percben már vezetett a Videoton, Dékei Márk jó 25 méterről lőtt bombagólt. Hasonló szép találatot szerzett Kecskés Máté a 79. percben.

A Videoton 3–1-es győzelemmel kezdte tehát a felkészülési meccsek sorát, a találkozót követően boldogan, de reálisan értékelt a csapat nyár elején kinevezett vezetőedzője, Boér Gábor.

ÖSSZEFOGLALÓ

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Videoton FCF–BVSC-Zugló 3–1

 

Legfrissebb hírek

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
8 órája

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Emberhátrányban is gólt szerzett, győzött a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:48

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

„Jókor jön ez a kupameccs” – Feczkó Tamás mindenre választ kap

Labdarúgó NB I
2026.09.12. 08:25

Eljárás indult a Videoton–DVTK mérkőzés után történtek miatt

Labdarúgó NB II
2026.09.10. 09:35

Németh Dániel duplájával fordított és nyert a Videoton a DVTK ellen

Labdarúgó NB II
2026.09.07. 21:23

„Zajlanak az egyeztetések a Racing-csoporttal” – Cser-Palkovics András a Vidi értékesítéséről

Labdarúgó NB II
2026.09.03. 10:27