NB II: a Puskás Akadémiától igazolt hátvédet a Kecskemét

V. H. L.V. H. L.
2025.07.01. 09:44
null
Szojma András (Fotó: kecskemetite.hu)
Tizennyolc éves, ballábas védővel erősített a NB I-ből májusban kiesett Kecskeméti TE. Szojma András Kárpátalján született, Magyarországon előbb a Tarpa, majd a Puskás Akadémia színeiben futballozott.

Az NB II-es Kecskeméti TE-ben folytatja pályafutását az elmúlt évadban a Puskás Akadémia második csapatában játszó Szojma András. A 2006-os születésű, ballábas védő 2024-ben a Tarpától igazolt a felcsúti csapathoz, ahol U19-es bajnoki címet szerzett, majd három mérkőzésen játszhatott az ifjúsági Bajnokok Ligájában is.

„Kárpátaljáról kerültem Tarpára, ami egy nagy lépés volt számomra, de minden adott volt ahhoz, hogy fejlődhessek és a futballra koncentrálhassak, igyekeztem ezt napi szinten kihasználni. Sok élménnyel gazdagotam, kiemelném ezek közül az ifjúsági Bajnokok Ligáját. Kecskemétre ugyanazzal a céllal érkeztem, mint amit korábban is kitűztem magam elé. Minden edzésen ki akarom hozni magamból a maximumot, szeretnék minél többször pályára lépni és nyerni. Minden nappal jobb akarok lenni” – mondta kecskeméti klub honlapjának a fiatal bekk.

 

Legfrissebb hírek

A Puskás Akadémia edzőjének szerencsét hozott a tizenhármas

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 23:21

Galéria: újabb felcsúti siker, az élről vonul válogatott szünetre a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 22:24

Az első legyőzte az utolsót – felcsúti siker a Kispest-Honvéd ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 21:22

Bódog visszatér, a Nyíregyháza 17 éve nem nyert otthon a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 16:04

Szolnoki Roland: Örülök, hogy visszatért a Honvéd az NB I-be

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 14:02

Az MTK és a Ferencváros is győzött a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.16. 19:57

Akit nem csak a fiatalszabály tart a gólvonal előtt

Labdarúgó NB I
2026.09.16. 11:35

Puskás Akadémia: távozott a válogatott csatár

Labdarúgó NB I
2026.09.16. 08:33