Komáromból igazolt középpályást a Gyirmót – hivatalos

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2026.01.06. 17:00
null
Németh Tamás hivatalosan is Gyirmóton folytatja pályafutását (Fotó: gyirmotfc.hu)
Ahogy azt a Nemzeti Sport előre jelezte, Németh Tamás a labdarúgó NB III-ban szereplő Gyirmót FC Győr színeiben folytatja pályafutását.

Hivatalossá vált, amiről lapunk hétfőn már beszámolt: az NB III Északnyugati csoportját vezető Gyirmót kedden bejelentette Németh Tamás érkezését.

Szlovák területen ugyan, de nagyon közel lakom Győrhöz, így örömmel fogadtam a nagy terveket szövögető Gyirmót megkeresését – nyilatkozta a középpályás új klubja honlapjának. – Ezúton is szeretném megköszönni a komáromi gárda korrekt hozzáállását az átigazolási ügyemben. Most született me a kisfiam, így a családom miatt is fontos, hogy a közelükben maradhatok, ráadásul barátom, Rengel Péter kapusedző az új klubomnál. Tudom, hogy jó csapatba, remek játékosok közé kerülök, nagyon motivált vagyok, tisztában vagyok a célokkal, amelyek elérésében természetesen én is főszerepet akarok vállalni.”

A 26 esztendős, 185 centiméter magas játékos az elmúlt öt évben a Komáromi FC-ben szerepelt. A 2023–2024-es idényben, amikor a másodosztályt megnyerve a KFC felkerült a szlovák élvonalba, a liga év csapatába is bekerült. Németh elsősorban a védekező, valamint a szervező középpályás szerepkörében érzi legjobban magát, de belső védőként is bevethető.

Mint a klub honlapja hozzáteszi, távozók már voltak a csapatnál: Dobozi Krisztián, Katona Máté és Nagy Krisztián is máshol folytatja pályafutását.

Minden más foci
2026.01.05. 20:42

A Komárom középpályása a Gyirmót játékosa lesz – NS-infó

Viszont a KFC-vel készül a lilák korábbi játékosa, Domonkos Kristóf, akinek Rózsahegyen lejárt a szerződése.

 

 

Legfrissebb hírek

A Balatonban állva mutatta be új mezeit az NB III-as BFC Siófok

Labdarúgó NB II
16 órája

Három kiütés az NB III-ban: a Kaposvár és a Gyula 7–0-ra, a Dorog 6–0-ra győzött

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 20:31

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

Novák Csanád duplája kevés volt a győzelemhez, a KBSC az utolsó percben mentett pontot Gyirmóton

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:02

Megmaradt a gyirmótiak harmadosztályban szerzett lendülete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 11:46

NB III: két korábbi játékosa vásárolta meg a Siófokot

Labdarúgó NB II
2026.08.06. 15:20

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28

Weitner Ádám: Gyirmóton már nem létezik wellness-zóna

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 08:40