Videoton: tíz év után térhet vissza a támadó, ha megegyezés születik – NS-infó

2026.01.17. 13:19
null
Haraszti Zsolt 2012 és 2016 között már szerepelt a Videotonban, most visszatérhet (Fotó: fehervarfc.hu)
A Nemzeti Sport értesülései szerint az NB II-es Videoton kölcsönvenné a Paksi FC-től korábbi támadóját, Haraszti Zsoltot, aki 2016-ban távozott Fehérvárról.

 

 

Információink szerint a Videoton sportigazgatója, Nikolics Nemanja a napokban tárgyal a Paksi FC-vel korábbi csapattársa, Haraszti Zsolt kölcsönvételéről.

Haraszti Zsolt először 2012-ben szerződött Paksról a Videotonhoz, melynél sérülés is hátráltatta, 35 tétmeccsen szerepelt a fehérváriak első csapatában, három gólt és három gólpasszt szerzett. A fehérváriak többször kölcsönadták, majd 2016-ban visszatért Paksra.

A 34 éves támadó a mostani idényben nyolc meccsen játszott az NB I-ben, az NB II-es Videotonban viszont kulcsember lehet. Úgy tudjuk, a csapat mai edzőmeccsén, az MTK ellen még nem szerepel, a jövő hét elején tárgyalnak az ügyében, s ezt követően csatlakozhat Pető Tamás vezetőedző keretéhez, ha megállapodás születik.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL
Érkezők: –
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: Máté Csaba (Kozármisleny), Pesti Zoltán (Kozármisleny)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: 
Kiszemeltek: Tamás Olivér (Nyíregyháza Spartacus, legutóbb kölcsönben: BVSC, szabadon igazolható)
Távozók: Debreceni Zalán (mezőkövesdi kölcsön után Budafok)
Kölcsönbe távozók: Pető Milán (Diósgyőri VTK)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Haraszti Zsolt (Videoton FC Fehérvár)

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTON FC FEHÉRVÁRNÁL
Érkezett: Bartusz Dániel (magyar-szerb, Mezőkövesd)
Távozott: Árva Bence (III. Kerületi TVE – kölcsönből vissza), Bobál Gergely (?), Kálnoki-Kis Zsombor (?), Papp Milán (KTE – kölcsönből vissza), Tiefenbach Dániel (?), Tóth Levente Milán (?), Svékus Olivér (Újpest FC – kölcsönből vissza)
 

 

 

Legfrissebb hírek

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
9 órája

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
10 órája

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

Labdarúgó NB I
17 órája

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
22 órája

NB II: Gróf Dávid a Diósgyőrnél folytatja pályafutását

Labdarúgó NB II
2026.08.11. 21:12

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 07:53

A bunkerből a Fáy utcába – interjú Koszta Márkkal

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 06:55