Gyász: elhunyt az NB II-es Ajka korábbi elnöke, Geri Gyula

F. B.F. B.
2026.02.13. 20:07
null
Geri Gyula 58 éves volt (Fotó: veol.hu)
Ötvennyolc éves korában elhunyt Geri Gyula, az FC Ajka korábbi elnöke és az NB II-es labdarúgócsapatot működtető FC Ajka Kft. korábbi ügyvezetője – számolt be róla a veol.hu megyei portál.

A megyei portál információi szerint Geri Gyula péntek délután rosszul lett és a helyszínre érkező mentők már nem tudták megmenteni az életét.

Geri Gyula közel egy évtizeden át szolgálta Ajka város sportéletét, elkötelezettsége és munkabírása meghatározó volt a helyi közösség számára. Irányítása alatt az FC Ajka stabil, fejlődő klubként vált ismertté a hazai labdarúgásban, és több emlékezetes sikert is elkönyvelhetett.

A 2018–2019-es idényben bajnoki címet szerzett a a csapat az NB III-ban, ezzel kivívta a feljutást a másodosztályba. Ez a siker mérföldkő volt a klub életében, amely hosszú távra megalapozta az egyesület szakmai stabilitását. A fejlődés nem torpant meg, a 2022–2023-as idényben az FC Ajka fennállásának legjobb eredményét érte el, amikor a másodosztályú bajnokság harmadik helyén végzett. A kimagasló teljesítmény mögött tudatos építkezés, következetes munka és a vezetőség – élén Geri Gyulával – áldozatos tevékenysége állt.

A futball mellett ügyvezető elnöke volt a KK Ajka kézilabdaklubnak is. Itt is ugyanazzal az elhivatottsággal dolgozott a sportág és a helyi közösség fejlődéséért, mint a futball területén.

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a 200 méteres síkfutás korábbi olimpiai bajnoka

Atlétika
2026.08.10. 07:21

Gyász: elhunyt egy versenyző a nagyatádi triatlonversenyen

Egyéb egyéni
2026.08.09. 12:43

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

A ráadásban mentett pontot a Karcag Ajkán

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:38

Gyász: elhunyt Lionel Messi édesapja

Minden más foci
2026.08.08. 16:19

Gyász: halálra verték a telefonjáért az ugandai rekordbajnok csapatkapitányát

Minden más foci
2026.08.06. 11:52

Gyász: elhunyt Melis Zoltán olimpiai ezüstérmes evezős, korábbi szövetségi kapitány

Egyéb egyéni
2026.08.05. 18:20

Gyász: meghalt a világhírű hegymászó, lavina sodorta el a Broad Peaken

Egyéb egyéni
2026.08.01. 21:54