Játszadozás egymás között – Malonyai Péter publicisztikája

Különleges meccs volt a vasárnapi Honvéd–Vasas (3–1) Kispesten, nem utolsósorban azért is, mert az NB II átlagát nézve nem egyszerűen sokan, rengetegen voltak kíváncsiak rá (6627 néző). Az is rangot adott a rangadónak, hogy mindkét csapat feljutott az NB I-be. Kéz a kézben, ami stílszerű, hiszen három esztendeje így is búcsúztak az első osztálytól.

Ahol ki tudja, mire viszik. A Vasasnál tiszteletre méltóan a visszafogottság az úr, Nagy Miklós sportigazgató arról beszél, hogy megvárja, mi lesz a jelenleg függő közvetítési jogokkal és a Szerencsejáték Zrt. támogatásával (ez itt nem reklám, legfeljebb negatív), mert csak utána áll össze a költségvetésük. Az viszont biztos, hogy Erős Gábor marad az edző.

Mondhatni, hogy Erős helye egyértelmű a feljutás levezénylése után, ám mégsem, hiszen éppen a Budapest Honvédnál inog a kispad a sikeredző, Feczkó Tamás alatt, akinek a szerződése a feljutással automatikusan meghosszabbodik, ám a klub­igazgató, Fórizs Sándor szerint ő csak az NB II–NB I váltásra jó (Balmazújváros, MTK, Honvéd). Beszélik, hogy a spanyol harmadosztályból (!) hívna edzőt a klub, mindenesetre Feczkó a vasárnapi siker után spanyolul búcsúzott el a tévériportertől. Frappáns volt – gratulálok.

Wekerle-telepi lakosként büszkén mondogatom, hogy Kispestet csak hozzánk csatolták, ám azért figyelek a Budapest Honvédra. Például arra, hogy a kiesés óta hatszor volt edzőváltás, ami meg Feczkót illeti, 2024 decemberében az utolsó helyen vette át a csapatot a fél évig tüsténkedő Laczkó Zsolttól, aki azóta Szegeden bizonyítja, hogy nem bizonyít. Ha hozzáveszem a feljutás utáni klubelnöki dicsekvést az ígéretek teljesítéséről, kiderül, hogy pökhendiségben már most annyira NB I-es a társaság, mint fénykorában.

Igaz, az NB II egyébként sem akármi. Már az is különleges, hogy szép csendben fogyasztották le a létszámot két év alatt húszról tizenhatra, a feljutás pedig különleges lesz mostantól: a második osztályozót játszik az NB I 11. helyezettjével. Ami már csak azért is logikátlan, mert azért lett tucatnyi csapat az élvonalban, hogy nőjön a nívó, legyen éles a harc, a 11. hely így azt jelentette, hogy az ott végző együttes nem méltó a színvonalra, a gárda elbukott a csatában. Maradjunk annyiban, hogy nincs az a mentőöv, amit ne dobnának be, ha erős a lobbi. És ha már itt vagyunk, az NB II-be feljutni sem könnyű, az NB III négy elsőjéből osztályozó útján lesz kettő. Nálam a fair play mélypontja, hogy a bajnok nem mehet feljebb automatikusan.

Az NB II nézőszámait nem szokás vizsgálgatni, talán mert szinte nincs is mit. A vasárnapi forduló a több mint hatezer kispesti nézővel különleges, ám egy héttel korábban összesen 3862 érdeklődő volt nyolc meccsen, az átlag tehát 483. Jó tudni: az NB II is profi osztály, amelyben a nálunk (papíron) hivatásos 28 csapat több mint fele (57.14 százalék) szorgoskodik. Jól elvannak egymás között.

Ha már itt tartunk, amikor először szóba került, hogy ne több csoporttal létezzen a másodosztály (1958), éppen a nézőszám állt a középpontban. „Ellenérvül hozták fel, hogy az új bajnokságot több egyesület nem bírná anyagilag, így csak kudarcot vallana az NB I/B. Mondjuk meg őszintén, ezt az érvet csak olyanok mondják, akiknek a mérkőzésein öt vagy esetleg 600 néző szokott megjelenni” – írta a Népsport. Azt pedig jó tudni, hogy az akkor háromcsoportos NB II 57 csapata közül csak nyolcnál (egy kis történelem: Pénzügyőrök, UTTE, Bp. Vörös Meteor, Dél-Budai Spartacus, Villamosforgó- és Kábelgyár, Pécsbányatelepi Bányász, Egyetértés, Bp. Spartacus) hibádzott a nézőszám.

Végül 1963 őszén a kétcsoportos NB II-ből lett NB I/B 16 csapattal és a reménnyel: „Meg vagyunk győződve arról, hogy a most induló NB I/B osztály, amely az eddigi második vonalunk legjobb együtteseiből alakult, beváltja azokat a reményeket, amelyek miatt a sportvezetés létrehozta, valóban lehetőséget teremt arra, hogy az NB I-be kitűnően felkészült, színvonalas küzdelmekben megedzett csapatok kerüljenek, s ott megállják helyüket.” Ez persze hol sikerült, hol nem, mindenesetre Szombathely, Salgótarján, Nyíregyháza, Székesfehérvár együttese volt megyeszékhelyi (most: Kecskemét, Székesfehérvár, Szeged, Békéscsaba), s akkor is csak a kívülállók gondolták úgy, hogy az egyik legnagyobb rang, ha a városnak jegyzett futballcsapata van. Mindenesetre az első forduló 9 meccsét 31 900 néző látta, az átlag 3544 – nem rossz!

Az NB I/B tízéves évfordulóján, 1972-ben még mindig kérdés volt, hogy megfelelően kamatozik-e labdarúgásunknak, a Népsport felvetésében: „Közelebb kerültek-e játéktudásban az NB I-hez a csapatok, és teljesítik-e legfontosabb feladatukat, az I. osztály számára tehetséges labdarúgók átadását.” Ma már szinte nem létezik úgymond a felfelé áramlás, de például 1972 nyarán 17 futballista igazolt az NB I/B-ből az NB I-be.

Az is téma volt akkoriban, hogy az MLSZ-ben mikor változtatják meg a vidék képviseleti arányát. Elképzelhető-e, hogy városaink rangjuknak és népességüknek megfelelő osztályú csapatot állítsanak ki? A Népsport szerint az NB I mezőnyét például a következő városok (városrészek) együttesei alkotnák: Ferencváros, Újpest, Angyalföld, Kispest, Miskolc, Debrecen, Pécs, Szeged, Győr, Kecskemét, Székesfehérvár, Szombathely, Tatabánya, Nyíregyháza, Szolnok, Békéscsaba. Az NB I-ben akkor a megyeszékhelyek közül Zalaegerszeg, Győr, Salgótarján, Tatabánya, Pécs, Szeged és Miskolc (DVTK) futballozhatott, nem tudni, a Népsportnál miért volt kegyvesztett Zalaegerszeg és Salgótarján.

A másodosztályban nálunk mindig voltak emlékezetes mérkőzések, de a küzdés, a tempó rendre magas szinten állt. Amikor 1926-ban a BAK 4:1-re legyőzte a Rákospalotát, a Nemzeti Sport azt írta, hogy „igazi, profi másodosztályú meccsben volt részük azoknak, akik már a déli órákban kifáradtak az Üllői útra. A mérkőzés változatosságát eléggé jellemzi az öt gól, a négy tizenegyes, amelyből csak egy lett gól, és a két kiállítás.” A különleges esetek sem hiányoztak. A Szentlőrinc–Csepeli MOVE (2:2) mérkőzés vége felé 1933-ban az egyik szentlőrinci csatár, Streliczky nagyszerű labdát kapott, és mint a szélvész száguldott vele a kapu felé. A közelben senki, mindenki hitt a gólban. Nem úgy a kapu mögött álló csepeli drukker. Hirtelen a rohanó csatár elé dobta a sapkáját. Akit megzavart a nem várt közbelépés, és mellé küldte a labdát. Utána nyomban vége is lett a játéknak, a csepeli embert a szentlőrinci drukkerek rögtön körülvették, közbelépett azonban gyorsan a rend éber őre, védelmébe vette, így simán megúszta az egészet. Azaz… „A nagy tolongásban eltűnt a szurkoló sapkája. De megérte neki, mert egy elveszettnek látszó pontot mentett meg csapatának…” – kommentált a Nemzeti Sport.

A világ legirigyeltebb másodosztálya persze hogy a 2004-ben életre hívott angol Championship. Rögtön az első évében összesen 9.8 millió nézője volt, amivel az európai labdarúgás negyedik legnézettebb bajnoksága lett a Premier League (12.88 millió), a spanyol La Liga (11.57 millió) és a német Bundesliga (10.92 millió) mögött. A mezőny 24 csapatból áll, ez 46 meccset jelent. Az első két helyezett feljut a Premier League-be, a harmadik, negyedik, ötödik és hatodik helyen végző együttes pedig kétfordulós rájátszásban vesz részt a feljutásért. A döntő színhelye a Wembley, természetesen telt házzal. Tavaly a Sunderland a Sheffield Unitedet győzte le (2–1), és megállja a helyét az elitben is (jelenleg 12.). Persze könnyű az angoloknak, nem ma kezdték. Tizenkét klubbal indultak 1892-ben, közülük az Ardwickből azóta Manchester City lett, az első bajnok Small Heathből Birmingham City. Ha ezt a 134 évet nézem, van időnk, még kinőheti magát a másodosztályunk, de mi tagadás, nézők nélkül kevés az esély.

Miközben jó tudni, a futball másodosztályúan is kiemelt látványsportág. Ha a pályán nem derül ki, nézzék meg itt: 1996. évi LXXXI. törvény, 22/C. §. 

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!