Diósgyőri számlák – Simon Zoltán publicisztikája

Ha milliárdos lennék, nem a kedvenc csapatomat, hanem a Diósgyőrt karolnám fel. Azért, mert vonz az a kiemelt fanatizmus, amellyel a helyiek imádják csapatukat, függetlenül attól, hogy a DVTK éppen melyik osztályban szerepel.

Amikor még a választott csapatomat követve jártam a vendégszektorokat, mindig eksztázisban vártam a diósgyőri túrákat. Nem ezek voltak a legbiztonságosabbak, de a leghangulatosabbak közé tartoztak. Amikor próbáltuk felvenni a versenyt a hazai táborral, néha úgy éreztem, mintha Miskolc helyett Argentínába érkeztünk volna. A levegőben lehetett érezni a DVTK, Diósgyőr és egész Borsod iránti fanatizmust, amiért csak tisztelet jár.

A helyiek akkor is kitartanak, ha a csapat a bennmaradásért vagy a feljutásért harcol, esetleg a középmezőnyben szerepel. Az ország bármelyik szegletébe tekintélyt parancsoló létszámban kísérik el a DVTK-t. Ez kivételes alap lehetne egy biztosnak és megtérülőnek tűnő, hosszú távú befektetéshez.

Politikai kommunikációt azonban nem alkalmaznék. Annak szerintem az a lényege, hogy pillanatnyi lájkokért olyan célokat is megígérnek, amelyek gyakorlatilag teljesíthetetlenek, vagy csak hatalmas csodával válhatnak valóra. A szurkoló viszont nem egyszerű választópolgár. Szívén viseli csapatának minden rezdülését, megjegyzi az információkat és az ígéreteket, majd az utóbbiakat számon is kéri. Nem is akárhogyan.

Ilyenek a diósgyőriek is, sőt ezen a téren is bőven az ország élmezőnyébe tartoznak. Az elmúlt évtizedekben annyi mindent ígértek már nekik, hogy felsorolni is nehéz lenne, a nagy célok jelentős részéből mégsem lett semmi. Az ország egyik legnépesebb és legfanatikusabb szurkolótáborát felmutató csapat ezért ismét az NB II-es bajnokságra készül.

A DVTK klubhonlapja március 7-én jelentette be, hogy „Vincze Richárd, a DVTK Labdarúgó Sportakadémia szakmai igazgatója veszi át a DVTK sportigazgatói posztját. Hosszú távon határozott struktúrával és következetes gondolkodásmóddal működő labdarúgó-szakosztályt szeretne építeni, rövid távon pedig a bennmaradás a legfontosabb feladat.”

Petrán Vilmos, a Diósgyőr FC Kft. ügyvezetője ugyanebben a közleményben így méltatta az új sport­igazgatót: „Egy jól képzett és ízig-vérig diósgyőri sportszakembert választottunk a sportigazgatói posztra. Elkötelezettek vagyunk a kollégák fejlesztésében, Vincze Richárd a klub támogatásával szerezte meg az UEFA Pro-diplomát, és ezen kívül is mindenben támogattuk, hogy azzá a szakemberré váljon, akit most megfelelőnek gondolunk a feladatra.”

A rövid távú cél nem teljesült, a DVTK kiesett az élvonalból. Az utolsó fordulókra Takács Péter lett a megbízott vezetőedző, akit az NB II-be zuhanás után is megerősítettek pozíciójában.

Vincze Richárd több, a másodosztályú feljutásban jártas edzővel egyeztetett, végül Takács mellett döntött. Elismerte, hogy sokan nagyobb nevű szakembert vártak, ő azonban ismét identitást akar adni a DVTK-nak. A külső tudás mellett olyan emberekre van szüksége, akik értik, mit jelent a címer. Takács hozzá hasonlóan gyerekkora óta Miskolcon éli az életét, és több időt tölt a stadionban, mint a családjával. A sportigazgató szerint a dolgos emberek által alapított DVTK-nál dolgozni kell, a múltban pedig helyi vagy a régióból származó szakemberekkel volt igazán sikeres a csapat. Nem azért választotta Takácsot, mert jó barátja, ez inkább nehezíti a helyzetet: egyszer talán neki kell kirúgnia, vagy az edző azért távozik, mert egy erősebb bajnokságból kap ajánlatot. Vincze szakmailag jó döntésnek tartja a kinevezést, mert ismeri Takács munkamorálját, tudását és fejlődési igényét.

Az újrakezdés kulcsszavai tehát ismerősek: helyi identitás, munka, következetesség és hosszú távú építkezés. Diósgyőrben azonban minden ilyen mondat csak előleg, amelyet eredményekkel kell visszafizetni.

Takács így kezdte újbóli székfoglalóját: „Tisztában vagyok azzal, hogy nincs húszéves edzői múltam, és egy csalódást keltő idény után kell megmutatnunk, mire vagyunk képesek.” Elismerte, hogy vezetőedzői tapasztalatot csak az idő múlásával szerezhet, a munkamorálja és a klub iránti elkötelezettsége azonban nem lehet kérdés. Elsősorban mentálisan akar felkészülni a feladatra. Pontos elképzelése van arról, milyen játékstílusban és taktikai elvek alapján futballozzon a következő idény DVTK-ja, de terveit a rendelkezésére álló kerethez kell igazítania. Abból viszont nem akar engedni, hogy a csapat látványos, szerethető futballt játsszon, amelyet élveznek a szurkolók.

A keret átalakítása közben Molnár Gábor után Borvető Áron, Babinszky Bence és Gálfi Norbert is Diósgyőrbe érkezett. A távozók közül Jurek Gábor MTK-hoz történő végleges átigazolása fájhat a legjobban a helyi híveknek, de érzékeny veszteség lehet az is, hogy Szamosi Ádám végleg a Honvéd játékosa lett.

A DVTK a hétvégén az újonc Nagykanizsa otthonában kezdi meg az NB II-es bajnokságot. A főpróba nem sikerült jól, Kassán 3–1-es vereséget szenvedett.

Takács Péter vegyes érzésekkel értékelt, mert a DVTK nagyszerűen kezdett, az első öt percben beszorította ellenfelét, elkapta a ritmust, és kombinatívan futballozott. Egy saját bedobást követő rutintalan hibából azonban a kassai csapat vezetést szerzett. A második kapott gól előtt a diósgyőriek nem követtek el taktikai szabálytalanságot. Ezen gyorsan változtatniuk kell: Takács nem jó fiúkat, hanem olyan „gengsztereket” akar látni, akik keményen beleállnak a párharcokba.

A szünetben arról beszéltek, hogy gyorsan visszakapaszkodhatnak, mert ha a középső zónában birtokolták a labdát, kontrollálni tudták a játékot. Borbély Áron jogos tizenegyesből szépített, a DVTK azonban a gól után nem összpontosított megfelelően. Takács szerint az erős Kassa és a saját hibáik egyaránt jelentős leckét adtak. A játékosoknak fel kell ismerniük, mikor kell egyszerűbben vagy sokkal keményebben futballozniuk.

A vezetőedző szerint jókor érkezett a pofon, mert a csapat fogékony a tanulásra, és öt nap alatt kell kijavítania azokat az apró hibákat, amelyeket a Kassa könyörtelenül kihasznált. A délelőtti, főként a fiatalokat foglalkoztató mérkőzésen közben többen bizonyították, hogy készen állhatnak a kezdőcsapatra, a legtehetségesebbekben pedig jelentős lehetőség rejlik. Takács külön megköszönte a második csapat szakmai stábjának a segítséget, mert a tartalék­együttesből kölcsönkapott játékosok nélkül a DVTK aznap nem tudott volna kiállni, a „feljátszók” pedig meghálálták a bizalmat.

Takács nem tartja tragédiának a Kassától elszenvedett vereséget, mert az időben figyelmeztette a csapatot arra, hogy egyetlen pillanatra sem hiheti el magáról, hogy már jó. A DVTK-t a kemény munka és a csúszás-mászás kell, hogy jellemezze, ez azonban Kassán néhány helyzetben csak tompaságként, nem pedig elsöprő akarásként és szenvedélyként jelent meg. Folytatják a munkát, kijavítják a hibákat, és úgy készülnek a Nagykanizsa elleni rajtra, hogy mindez ne forduljon elő újra. Takács ugyanis világossá tette: „Meg kell döglenünk egymásért meg ezért a címerért.”

A sorsolás hatmérkőzésnyi lehetőséget adott a Diósgyőrnek arra, hogy már az idény elején igazolja feljutási szándékának komolyságát. A nagykanizsai vizitet a Szentlőrinc elleni hazai mérkőzés követi, majd a DVTK Soroksárra utazik, fogadja az Ajkát, Tiszakécskére megy, végül a BVSC-t látja vendégül. Mind a hat találkozón esélyesnek számít.

A Diósgyőr nagyon jól kijöhet ebből a sorozatból, különösen fanatikus szurkolóinak hathatós támogatásával. Ha viszont beragad a rajtnál, abból gyorsan türelmetlenség és számonkérés lehet. Ez utóbbiból az elmúlt években bőven kijutott játékosnak, edzőnek és vezetőnek is, a stílus és a tettek pedig sokszor kemények voltak. Az is igaz azonban, hogy az ígéretekből semmi sem teljesült, ennek pedig az NB I-ből történő kiesés a bizonyítéka.

A hat mérkőzés után következik a DVTK első kiemelt rangadója, a Videoton elleni idegenbeli erőpróba. Mindkét csapat szurkolói az NB I-es feljutásról álmodoznak, ám a vezetők Székesfehérváron is óvatosabban fogalmaznak. Talán egyre több helyen ismerik fel a labdarúgás egyik megkerülhetetlen igazságát: a szurkoló nem felejt, és számonkér. Ugyanolyan szenvedéllyel teszi, ahogy a kapu mögött buzdítja csapatát.

Ha milliárdos lennék, éppen ezért karolnám fel a Diósgyőrt. Mert ahol ennyire szeretik a klubot, ott minden adva van valami maradandó felépítéséhez. De ahol ennyire szeretik, ott az ígéret sohasem tűnik el a levegőben: megmarad, visszhangzik, majd egyszer biztosan benyújtják érte a számlát.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!