Görögország: Bajevics szerint Németh bemutatkozása „tökéletes" volt

Vágólapra másolva!
2009.08.31. 09:26
Címkék
Rendkívül elégedetten nyilatkozott Dusan Bajevics, a görög AEK Athén szakvezetője az Atromitosz ellen idegenben megnyert bajnoki után, külön kiemelve Németh Krisztiánt.

„Fáradtak voltunk, és nem játszottunk igazán jól az elején. Scocco kisebb sérüléssel is játszani akart, de sajnos kénytelen voltam lehívni, minden cserét kényszerűségből kellett végrehajtanom. A második félidőre feljavultunk, sok helyzetet dolgoztunk ki. Németh Krisztián bemutatkozása tökéletes volt, nagyon jól játszott, sokat tett a sikerért. Úgy érzem, erősségünk lehet" – nyilatkozta a szerb edző.

A vezető görög sportportálok egyaránt nagyon jónak ítélték Németh teljesítményét, a sport.gr szerint egyértelműen ő volt a mérkőzés hőse, a sport24.gr pedig „tökéletes debütálást" emleget, hozzátéve: a fiatal magyar légiós az elején még nem vette fel a ritmust, de a második félidőben ráérzett a játékra, és remekül megértették egymást éktársával, „Zorro" Blancóval.

A fiatal magyar támadó a Sportdaytől, a Goaltól és az Exedrától is nyolcas osztályzatot kapott a nagy görög lapok közül, mindhárom újságnál a mezőny legjobbjának választották, igaz, a Goal-nál Sebastian Sajával, a sárga-feketék kapusával együtt.

 

Legfrissebb hírek

A hajrában dőlt el a Győr-rali – Német nyert!

Rali
5 perce

A Kassa simán továbbjutott a Szlovák Kupában

Minden más foci
14 perce

Osztrák hokiliga: egy gól is elég volt a Fehérvár Linz elleni sikeréhez

Jégkorong
22 perce

Niké Liga: Dunaszerdahely–Zólyombrézó

Minden más foci
31 perce

Erste Liga: fölényesen nyert otthon a címvédő Gyergyó

Jégkorong
32 perce

Férfi kosárlabda Eb: Görögország a bronzérmes

Kosárlabda
39 perce

Történelmi siker: a magyar U19-es amerikaifutball-válogatott legyőzte Nagy-Britanniát!

Amerikai sportok
39 perce

Magyar Kupa: mezőörsi bravúr a Komárom ellen

Labdarúgó NB II
49 perce
Ezek is érdekelhetik