Népsport: Svarci bácsi nehezen bocsátott meg

Apját mindenki ismerte az uszodában, „Svarci bácsi” az öttusa-aranycsapat (Balczó András, Móna István, Török Ferenc) gyúrója, szakmája nagymestere volt. Természetes, hogy lánya, Schwarzenberger Ildikó az öttusához vonzódott, ám akkor a lányoknál még nem járta a sportág, így úszni kezdett. Nem sokáig, mert addig kérlelte apját, amíg elintézte, hogy vívni járhasson. „Eleinte szívességből engedtek vívni. Hogy úgy mondjam, »protekciós alapon«. Apu intézte el” – mesélte. És azt is, hogy „Svarci bácsi” nehezen bocsátotta meg, hogy vívóként Schwarzenbergerről Tordasira váltott. 

„A Kovács Róbertné, ugye, az asszonynevem. A Schwarzenberger régi családnév, és egy kicsit babonás vagyok rá, mert így nyertem ifjúsági világbajnokságot. A Tordasi pedig szintén valamelyik rokonomtól származik” – magyarázta már férjes asszonyként, hozzátéve: „Külföldön Schwarzenberger vagyok, hazai páston Tordasi.” Hogy bonyolítsuk, külföldön sokszor Schwarzenberger-Tordasi néven szerepelt a jegyzőkönyvben. Meglehetősen sokszor, így csak válogathatunk a versenyei felidézésében, teljességre nem törekedhetünk.

Kicsit előreszaladtunk, visszatérve a vívóterembe, örök mestere, Szőcs Bertalan a protekcióra nem emlékezett, viszont: „Minden idők legjobb magyar női tőrvívója volt. Az első pillanatban felismertem a tehetségét, láttam, hogy sokra viheti, az olimpiai és világbajnoki győzelmei pedig önmagukért beszélnek. Meglehetősen akaratos volt, de ez is kellett ahhoz, hogy ilyen fantasztikus sportoló váljék belőle.” Így igaz. 

Tizennyolc éves sem volt, amikor rendre ott volt a válogatók döntőjében, első hangos sikere 1971-ben volt, a Chicago melletti South Bandben, a Notre Dame Egyetem csarnokában ifjúsági világbajnok lett. Rögtön utána megnyerte a magyar bajnokságot, s biztos helye lett a bécsi világbajnokságra utazó csapatban, ahol egyéniben 4. lett, csapatban Ágoston Judittal, Bóbis Ildikóval, Rejtő Ildikóval és Szolnoki Máriával ezüstérmes. A franciák elleni elődöntőben (8:6) mind a négy asszóját megnyerte, s mindössze három tust kapott. A döntőben a Szovjetunió nyert (9:6), neki nem ment, egy csörtét sem hozott. Ezzel együtt „a csapat tagjai közfelkiáltással Tordasi Ildikónak szavazták azt a szép ólomkristályvázát, amellyel az ezüstéremért jutalmazták a mieinket”, a Népsport sem a csapatdöntőre emlékezett: „Húsz évét és újonc voltát meghazudtoló és messze meghaladó teljesítményt nyújtott”.

Kezdett bekerülni a köztudatba. Kíváncsiak voltak rá, ő pedig mesélt: „Nyomdásznak készültem. Tavaly érettségiztem a Kossuth Zsuzsa szakközépiskolában, kéziszedőként. A Franklin Nyomdába mehettem volna magasan kvalifikált matematikaszedőnek.” Azt pedig a Népsport újságírója tette hozzá, hogy: „Hárman laknak egy szoba-konyhás óbudai lakásban, s ha versenyre készült, akkor hiába ment a legjobb sorozat a tévében, náluk villanyoltás volt.”

A müncheni olimpián (1972) csak az ezüstérmes csapatban vívott (társai: Bóbis, Rejtő, Szolnoki, Rónay Ildikó), de „nem volt képes megismételni korábbi nagyszerű teljesítményét”, nem úgy egy esztendővel később, amikor a göteborgi vb-n (1973) egyéniben szétvívással lett második Valentyina Nyikonova mögött, csapatban pedig világbajnok. „Tordasi száguldozik. Szikrázik és robban, sőt szúr is” – áll a tudósításban, az értékelés pedig: „A Rejtő, Tordasi, Szolnoki, Bóbis, Maros összeállítású együttes biztosan mozgott a mezőnyben. A döntőben a szovjet csapat 7:5-re is vezetett, de éppen az jelezte a biztonságot, hogy ebből a máskor már »vert« helyzetből tudott nyerni” – így az értékelés.

A csúcsra 1976-ban ért föl, Montrealban, az olimpián. Ahol úgy lett bajnok, hogy ötször állt a kieséstől egyetlen tusra, s mind az ötször ő nyert. A döntőben pedig szétvívás után lett első. Korábban az olasz Maria Collino 5:1-re legyőzte, de Bóbis jobb volt Jelena Bjelovánál, így az olasszal újra vívtak az aranyért. „Az első találatot a kétméteres vonalon Tordasi adta. »Ildi!« – tízen kiabálták a nézőtérről. »Most kell nyerni, most kell figyelni!« Ezt megismertük, ez Kulcsár Győző hangja volt, de Collino adta a következő találatot. És megint ő az egyméteres vonalon. Szemmel láthatólag azon gondolkodott, lelépjen, ne lépjen, de aztán vaktában előreszúrt és Tordasit találta el (1:2). Ildi rögtön egyenlített, majd egy együttes találat következett és aztán újból Tordasi találata volt jó (3:2). 3:3 után ismét Tordasi kizárt, visszaszúrt: 4:3. »Már csak egy kell!« De ez az egy nagyon kellett, mert közben Collino egyenlített. (4:4) Drámai percek következtek. Collino előrelendült, szúrt, fehérlámpás tus, és átszúrta Tordasi sisakját. Kamuti ugrott oda először, ő részesítette elsősegélyben Tordasit. Újabb együttes találat. Tordasi már-már bajnoknak érzi magát, lekapja a sisakját a ragtapasszal együtt jött le a sisak. Ismét találat, a piros és a zöld lámpa egyszerre gyullad ki, de a magyarok, mielőtt a bíró ítélt volna, már felugranak, ők már tudják, ezt a találatot csak Collino kaphatta”. Tordasi Ildikóé lett az arany, amiben része volt a sérülésének is: „Ápolás közben egy kicsit össze tudtam szedni a gondolataimat…” Azt pedig külön kiemelte mindenki, hogy idegtépő pillanatokban maradt nyugodt, vagyis „olyan helyzetben, amelyből – csak tudnánk az okát! – magyar versenyző ritkán kerül ki győztesen”.

Csapatban (Bóbis, Kovács Edit, Maros és Rejtő társaságában) bronzérmes lett. Az elődöntőben 8:8 után találataránnyal kaptak ki a lányok a franciáktól, a bronzmeccsen viszont remekeltek (NSZK: 9:4), Tordasi (4) és Rejtő (3) különösen, ketten hét asszót nyertek.

Itthon aztán az átlagosnál nagyobb ünneplést kapott Tordasi (is), hiszen mindössze négy aranyat hozott haza a csapat (gerelyhajítás: Németh Miklós; lólengés: Magyar Zoltán; vízilabdacsapat és Tordasi), ez volt az olimpia, ahol ez a mondás járta: „A könny is szépen csillog…” Tordasi ismét az év sportolója lett, és egy párbeszéd: „Mindig szeret vívni? Ha nem fáj a vállam, mindig”. És azt is tudja már, hogy vívásban nem lehet tudni, mit hoz a nap: „A vívásban csak álmodni lehet…”

Négy évvel később, Moszkvában is ott volt az olimpián, egyéniben nem jutott be a döntőbe, a csapat (Kovács, Maros, Stefanek Gertrúd, Szőcs Zsuzsa, Tordasi) bronzérmes lett.

Világbajnokságon utoljára 1982-ben indult Rómában. Ezúttal is csapatban ment neki jobban. Olyannyira, hogy a Szovjetunió elleni diadalmas elődöntőben (9:7) négy győzelme volt, köztük az egyéni világbajnok Nailja Gilzanova ellen. Az utolsó csörtét vívta vele, már az 5:4-es győzelem is kevés lett volna, ám 5:3-ra nyert és döntőbe jutottak a lányok. „Hosszú idő után először vívott Tordasi négyes sorszámmal csapatmérkőzésen – mondta Szőcs Bertalan. – Számítottam arra, hogy nagyon szoros mérkőzést vívunk, s arra gondoltam, hogy a befejező ember ebben a csapatban, ebben a helyzetben csak Ildikó lehet! Nagyon örülök, hogy bejött a számításom.” A döntőben Olaszország következett, és váratlan fordulat. „Tordasi Ildikó, aki sohasem szeretett vívni az olaszok ellen, első veresége után kérte a lecserélését.” A többiek (Kovács, Maros, Stefanek, Szőcs) egy-egy győzelmet arattak, az olaszok 9:4-re győztek. 

Amikor versenyzőként abbahagyta, maradt az MTK-ban edzőként. Pástközelben érezte jól magát, a vívóteremből kijőve már kevésbé. Fiatalon, 63 esztendősen hunyt el. „Mindent elértél, ami egy versenyző álma lehet” – emelte ki gyászbeszédében Kamuti Jenő joggal, ám a boldogság elkerülte Tordasi Ildikót.

TORDASI (SCHWARZENBERGER) ILDIKÓ NÉVJEGYE
Született: 1951. szeptember 9., Budapest
Elhunyt: 2015. július 13., Budapest
Sportága: vívás (tőr)
Klubjai: MTK (1964–1968), Vörös Meteor (1968–1971), VM Egyetértés (1971–1974), MTK VM (1975–1982)
Kiemelkedő eredményei: olimpiai bajnok (1976, egyéni), olimpiai 2. (1972, csapat), 2x olimpiai 3. (1976, csapat; 1980, csapat); világbajnok (1973, csapat), 8x világbajnoki 2. (1973, 1974, egyéni; 1971, 1974, 1975, 1979, 1981, 1982, csapat), 2x világbajnoki 3. (1977, 1979, egyéni); junior-világbajnok (1971, egyéni); 6x magyar bajnok
Elismerései: az év ifjúsági sportolónője (1971), 4x az év magyar vívója (1973, 1976, 1977, 1979), a Munka Érdemrend arany fokozata (1976), Győzelemért emlékplakett (1976)