A Samp honlapja szerint Koman kiválóan játszott

Vágólapra másolva!
2010.11.08. 09:05
null
Komannal elégedettek a Sampnál (Fotó: archív)
Címkék
Mint ismeretes, az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 10. fordulójában a Sampdoria hazai pályán Koman Vladimirrel a soraiban gól nélküli döntetlent játszott a Cataniával. A genovai klub hivatalos honlapja a találkozót követően külön kiemelte a magyar válogatott középpályás játékát, aki nyilatkozott is a sampdoria.it-nek.

„A magyar középpályás kiváló teljesítményt nyújtott, számos jó labdával játszotta meg csapattársait” – írja Koman Vladimir tegnapi teljesítményéről a Sampdoria hivatalos honlapja. 

„Ezen a meccsen több keresztlabdát adtam, mint eddigi pályafutásom során bármikor” –  nyilatkozta mosolyogva Koman ezzel kapcsolatban a Catania elleni gól nélküli döntetlen után.

„Remek meccset játszottunk, csak azt sajnálom, hogy nem tudtunk nyerni. Nálunk volt a labda, irányítottuk a játékot, csak a gól hiányzott, remélem, legközelebb már az is meglesz” – mondta a Sampdoria hivatalos honlapjának a tegnapi meccset végigjátszó Koman Vladimir, aki hozzátette, úgy érzi, meccsről meccsre egyre jobb teljesítményt nyújtanak.

A Sampdoria 15 pontjával jelenleg a hatodik helyen áll a Serie A-ban.

Legfrissebb hírek

Nagy Miklós: Organikusan próbálunk építkezni

Labdarúgó NB II
5 perce

Ted Dent a Bolzano ellen debütál a Fehérvárnál az ICEHL-ben

Tenisz
9 perce

„Alakítsuk együtt a sport jövőjét!” – Dudás Hunor, a Sport Forum Hungary szervezője

Egyéb egyéni
27 perce

Megelégelték a kritikákat: megújul az NBA All Star-gála

Amerikai sportok
30 perce

José Calderón: Nem térünk le az útról a ZTE-nél, jönnek majd az eredmények

Labdarúgó NB I
56 perce

A Veszprémnek minden esélye megvan a javításra Norvégiában

Kézilabda
1 órája

Labdarúgás: nyugalom és csibeszség Gödöllőn

Utánpótlássport
1 órája

Az örmények csatára szerint Magyarországnak topválogatottja van

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik