Ipswich: Priskin nagyszerű formában van, vétek lenne kihagyni - Keane

Vágólapra másolva!
2010.11.10. 11:40
Címkék
Az angol labdarúgó-másodosztályban (Championship) szereplő Ipswich menedzsere, Roy Keane elmondása szerint együttesének magyar támadója, Priskin Tamás egyike azon játékosoknak, akik teljesítményükkel azt üzenik, hogy vétek lenne kihagyni a kezdőcsapatból.
„Priskint jelenlegi formája miatt elég nehéz lenne kihagyni. Alapjában véve nincs problémám azzal, hogy győztes csapaton változtassak, de van néhány játékos, akik teljesítményükkel azt jelzik, hogy őket nem szabad kihagynom a következő mérkőzésen. Priskin ilyen – nyilatkozta Keane. – Az elmúlt hetekben nagyszerű munkát végzett, és ez most gólok formájában jelentkezik.”
Mint arról már beszámoltunk
Mint arról már beszámoltunk
, nemcsak a menedzser, hanem a szurkolók is igen elégedettek a szezonban már öt találatnál járó Priskinnel, akinek nevét immáron dalba is foglalták.

„Ha a továbbiakban is tartja jelenlegi góllövési mutatóját, akkor kétszámjegyű mutatóval végezhet, ez pedig pontosan az, amit egy támadónktól várunk. Az előző idényben Jon Walter volt a házi gólkirályunk nyolc találatával, de abból kettőt büntetőből szerzett… – tette hozzá Keane.
Legfrissebb hírek

Több esti meccset javasol a vb-re a Chelsea kapitánya

Foci vb 2026
9 perce

Kiváló vb-szereplés: még az amerikaiakat is meglepte Fűrész Edit

Csupasport
18 perce

Férfi kézilabda NB I: Bajnokok Ligája-győztes játékost igazolt a Győr

Kézilabda
23 perce

Pető Tamás lett a Videoton új vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
34 perce

Szabó László: Öt éven belül ötven százalékkal növeljük a bázisunkat!

Birkózás
36 perce

Motivált, összeszokott magyar csapat utazik az azerbajdzsáni aerobik Eb-re

Egyéb egyéni
58 perce

A „magyar Platinit”, Détári Lajost kérdezték a Bologna meneteléséről

Olasz labdarúgás
59 perce

Keresztes Krisztián egyetlen percet sem hiányzott a Dundee United meccseiről

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik