Osasuna: drasztikus döntéseket kellett hoznunk - a sportigazgató Vadóczról

Vágólapra másolva!
2011.08.25. 11:05
Ismét Vadócz Krisztián helyzete a téma a pamplonai újságokban, és a magyar középpályásról ezúttal az Osasuna sportigazgatója, Ángel Martín González nyilatkozott, aki szerint kissé drasztikus döntésekre kényszerültek a nyáron az átigazolások terén.

„Tudomásunk szerint vannak lehetőségei. Egyedül Krisztiánnak kell döntést hoznia. Sokat segített a klubunknak, és személy szerint kivételes embert ismertem meg benne, de a helyzet úgy hozta, hogy kissé drasztikus és semmiképpen sem kellemes döntéseket kellett hoznunk. Májusban azt mondta nekünk, hogy távozni szeretne a klubtól, és nem állunk az útjába" – mondta Ángel Martín González, aki azonban nem vállalta fel nyíltan, hogy nem marad hely Vadócz számára.

„Hogy marad-e neki mezszám a huszonötös keretben? Ő tudja, hogy mi a helyzet. Lehetetlen, hogy mindenkinek maradjon hely. A távozóban lévő játékosaink ügynökeinek még van néhány napjuk, hogy új klubot találjanak futballistáiknak. Nem sok idő maradt, az utolsó hét rémisztő lesz az átigazolások terén" – tette hozzá a sportigazgató.

A Diario de Navarra napilap az ügyben Vadócz Krisztiánt is megkereste, aki csak annyit mondott: „A jövő hétre minden megoldódhat. Az Osasunánál kevés lehetőségem lesz a játékra."

Legfrissebb hírek

La Liga: az Osasuna legyűrte a Celtát Vigóban

Spanyol labdarúgás
9 órája

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
2026.02.03. 17:39

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Bemutatták a Futbólia visszahódítása című könyvet

Magyar válogatott
2026.01.22. 15:56

IFFHS: 2025 legjobb futballcsapata a PSG, a Ferencváros 39. a világrangsorban

Minden más foci
2026.01.16. 12:35
Ezek is érdekelhetik