Légióssors: Juhász Roland számára a német bajnokság vonzóbb a töröknél

2012.04.26. 09:01
Címkék
Amint arról korábban már beszámoltunk: Németországból és Törökországból is érdeklődnek Juhász Roland után. A belga Anderlecht magyar labdarúgója számára vonzóbb a német, mint a török élvonal, és úgy érzi: szakmailag talán az utolsó lehetősége lesz nyáron egy olyan váltásra, amelyből szakmailag is profitálhat.

„Nagyszerűen hangzik, de nem szeretnék ezzel foglalkozni – árulta el Juhász Roland a Nemzeti Sportnak. – Egyelőre a bajnokságra koncentrálok és nem a pletykákkal törődöm, másodszor amíg nincs konkrétum, vagyis a két klub nem egyezik meg egymással, nincs miről beszélni. Ám ha a két csapat tényleg érdeklődik irántam, a német bajnokság vonzóbb számomra, ráadásul a Mönchengladbach kiválóan szerepel, jelenleg Bajnokok Ligáját érő helyen áll. Számomra talán a mostani lenne az utolsó lehetőség a váltásra, hogy szakmailag még előre tudjak lépni. Ebből a szempontból is tökéletes lenne a Bundesliga. De még egyszer mondom, erre a kérdésre inkább nyáron térjünk vissza.”Juhász Roland a Nemzeti Sportnak. – Egyelőre a bajnokságra koncentrálok és nem a pletykákkal törődöm, másodszor amíg nincs konkrétum, vagyis a két klub nem egyezik meg egymással, nincs miről beszélni. Ám ha a két csapat tényleg érdeklődik irántam, a német bajnokság vonzóbb számomra, ráadásul a Mönchengladbach kiválóan szerepel, jelenleg Bajnokok Ligáját érő helyen áll. Számomra talán a mostani lenne az utolsó lehetőség a váltásra, hogy szakmailag még előre tudjak lépni. Ebből a szempontból is tökéletes lenne a Bundesliga. De még egyszer mondom, erre a kérdésre inkább nyáron térjünk vissza.”

A magyar középhátvédre Törökországból a Besiktas vetett szemet, míg a Mönchengladbachnál Szalai Ádám is képben van. Az Anderlechtnek érdekében állhat, hogy magyar védőjét eladja, mert egy év múlva lejár a szerződése, így – a téli átigazolási szezonon kívül – idén nyáron kaphat érte még pénzt. Juhász együttese rangadót nyert meg a hétvégén, a második FC Bruges idegenbeli legyőzésével már négy ponttal vezeti a bajnokságot.

Legfrissebb hírek

Faluvégi: csodának kellene történnie, hogy segíteni tudjak a csapatnak

Kézilabda
5 perce

Bondár Anna közel volt a bravúrhoz, de Mirra Andrejeva őt is legyőzte

Tenisz
6 perce

Francesco Calzona nem folytatja a szlovák válogatott élén – hivatalos

Minden más foci
46 perce

Per Johansson: A Brestet is teljes, minden elemében erős csapatnak tartom

Kézilabda
1 órája

Curling vegyes páros vb: ráadásban legyőzte a házigazda svájciakat a magyar duó

Téli sportok
2 órája

Szabados Ármin: Nem ez a csúcsformám

Atlétika
2 órája

Sorsoltak a női kézilabda BL-ben, a Brest Bretagne lesz a Győri ETO ellenfele az elődöntőben

Kézilabda
2 órája

Férfi kosárlabda NB I: távozott a kieséstől fenyegetett ZTE vezetőedzője

Kosárlabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik