Mainz: Szalai elárulta, fájós lábával szerzett gólt a Werder ellen

2012.04.02. 12:27
Címkék
Szalai Ádám, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Mainz magyar támadója a rhein-zeitung.de-nek elárulta: a Werder Bremen elleni bajnokin fájt a bal lába – amellyel a válogatott csatár gólt szerzett a találkozón –, mivel hét közben az egyik edzésen kapott rá egy rúgást. Mint ismert, a 24 esztendős futballistát az első félidő hajrájában le kellett cserélni, mivel kisebb agyrázkódást szenvedett.

„Azóta is problémáim vannak, csak rögzítéssel a lábamon tudtam tréningezni – utalt Szalai Ádám kisebb sérülésére, amelyet csapata keddi edzésén szedett össze. – Ivanschitz remek passzát először jobbal akartam ellőni, aztán meggondoltam magam, és az emelés mellett döntöttem, s tökéletesen találtam el a labdát."

Szalai a Hertha elleni hazai bajnokival kapcsolatban (1–3) elmondta: nem az volt élete legjobb meccse, de örül, hogy ismét lehetőséget kapott, és élni tudott vele.

Szalai Ádám Werder elleni találatát a forduló legszebbjei közé jelölték, a Bundesliga hivatalos honlapján lehet szavazni.

Legfrissebb hírek

„Teljes kontrollvesztés” – keményen arcon ütötte ellenfelét az argentin válogatott kapus

Spanyol labdarúgás
1 perce

Nem érte el fő célját a Fradi, lemaradt a négyes döntőről

Kézilabda
9 perce

Szemerey Zsófi: Igazi csapatként hengereltünk az Odense ellen

Kézilabda
38 perce

A Colorado söpréssel zárta le Anze Kopitar, a szlovén legenda húszéves NHL-karrierjét

Amerikai sportok
1 órája

Vívás: újabb két magyar érem az U23-as Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Allegri az egy pontot is becsüli, Spalletti szerint óvatosnak kell lenni a Milannal

Olasz labdarúgás
1 órája

Milica Jovanovics: jöhet az utolsó tánc

Kosárlabda
1 órája

Népsport: Marciano, az igazi Rocky

Népsport
2 órája
Ezek is érdekelhetik